Nyitókép: AstraZeneca PLC

Újabb országokban nem adják időseknek az AstraZeneca vakcináját

Infostart
2021. február 4. 21:43
Hollandiában legföljebb 65 évesek kaphatják majd, Romániában 55 a korhatár.

A holland egészségügyi tanács csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt ajánlotta, hogy ne alkalmazzák az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett, koronavírus elleni vakcinát 65 éves vagy a felettiek beoltásához.

A közlemény szerint annak ellenére, hogy az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) minden korosztály számára alkalmasnak találta a brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni vakcináját, a hatóság szakemberei azt ajánlják, hogy az oltóanyag beadását a 65 éven aluliakra korlátozzák.

Noha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a vakcina 65 éven felüli emberek számára is megfelelő, figyelembe kell venni azt is, hogy az immunrendszer az életkor előrehaladtával gyengül. A szakemberek azt ajánlják, hogy az AstraZeneca vakcinájának rendelkezésre álló adagját a 60 és 64 év közötti embereknél használják fel elsőként, illegve mindazok esetében, akiknél a koronavírus-fertőzés rendkívül kockázatokkal járhat - közölték.

Sajtóbeszámolók szerint

Hollandia szeptember végéig várhatóan 11,8 millió adag AstraZeneca vakcinához jut hozzá, ebből 675 ezer február végéig érkezik az országba.

Az első szállítmány már pénteken megérkezhet - emelték ki.

Az illetékes egészségügyi hatóság tájékoztatása szerint a holland oltási kampány január 6-i kezdete óta nagyjából 455 ezer embert oltottak be az országban. A beoltottak a lakosság mintegy 2,6 százalékát teszik ki.

Három napja ismét emelkedést mutat a fertőzéses esetek száma Hollandiában, csütörtökön 4246 embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Az enyhe emelkedés ellenére az elmúlt hétnapos időszakban négyezer alá csökkent a fertőzéssel újonnan azonosítottak napi átlaga. Ez közel tízszázalékos csökkenést jelent a megelőző hét adataihoz képest. Koronavírus-fertőzéssel kórházban 2121 embert ápolnak, négy százalékkal kevesebbet, mint a múlt héten. A járvány kezdete óta 14 234-en haltak meg a vírus szövődményeiben, az igazolt esetek száma jelenleg 993 430 Hollandiában.

Romániában 18 és 55 év közötti felnőttek immunizálására ajánlják az AstraZeneca által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinát - közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint

az első és második dózis közötti időszak nyolc hét lesz.

A CNCAV emlékeztet: az Európai Gyógyszerügynökség ajánlata szerint a védőoltást 18 évnél idősebb személyek kaphatják meg, a két dózis közötti ajánlott időszak pedig 4 és 12 hét közé esik.

Az AstraZeneca vakcina szaporodásra képtelenné tett adenovírust használ, és mindkét részoltása egyforma. A vakcina "közvetíti" a sejteknek a koronavírus adatait, ennek hatására az immunrendszer ellenanyagot termel.

Az oltást nyolc és tíz dózisos fiolákban forgalmazzák, amelyek 2 és 8 Celsius-fok között hat hónapig őrzik meg stabilitásukat. Az elosztás hőmérséklet-ellenőrzés mellett, szabványos módszerekkel történik, hűtőkocsikban, konténerekben és hűtött dobozokban.

Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampányt koordinátora kedden közölte: a mintegy 60 százalékos hatékonyságot ígérő AstraZeneaca vakcina beadására február 15-étől kezdődően lehet majd időpontot foglalni az ebből a célból újonnan megnyitandó 180 újabb oltóközpontban.

A jelenleg is működő 578 romániai oltóközpontban továbbra is a Pfizer/BioNTech és Moderna oltásokat kaphatják meg azok, akiknek van már előjegyzésük.

Romániában az egészségügyi alkalmazottak immunizálásával kezdődött az oltási kampány, amelynek január 15-én indított második szakaszában a 65 év felettiek, a krónikus betegek, az idősotthonok lakói és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást.

Mivel azonban mind a Pfizer/BioNTech, mind pedig a Moderna az ígértnél kevesebb adagot szállított, a kulcsfontosságú ágazatok dolgozóinak beoltását átütemezték, hogy a 65 év felettieknek és a veszélyeztetett csoportoknak elegendő oltóanyag maradjon a második vakcina beadására.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!