Nyitókép: visuals3Dde Pixabay

Anglia több pontján felütötte fejét a dél-afrikai vírusmutáns

Infostart / MTI
2021. február 2. 16:29
Annak nincs jele, hogy súlyosabb tüneteteket produkálna, de a brit egészségügyi miniszter szerint meg kell állítani.

Nincs semmiféle jel arra, hogy a koronavírus dél-afrikai változata, amely Nagy-Britanniában is felbukkant, a korábbi változatoknál súlyosabb betegséget okozna, terjedését azonban mindenképpen meg kell állítani – mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Hancock a londoni alsóházban tartott tájékoztatóján elmondta: Nagy-Britanniában eddig 105 pozitív koronavírus-szűrési leletben azonosították a dél-afrikai változatot, köztük 11 olyan páciens szervezetében is, akik nem jártak Dél-Afrikában, és olyanokkal sem kerültek kapcsolatba, akik onnan utaztak Angliába.

Kedden külön tömeges koronavírus-szűrési program kezdődött nyolc olyan délkelet- és közép-angliai körzetben, köztük három londoni kerületben, ahol feltűnt a dél-afrikai variáns.

Hancock ugyanakkor elmondta, hogy a nyugat-angliai Bristolban és az északnyugat-angliai Liverpoolban is találtak vírusvariánsokat, és ezekben a városokban is megelőző tömeges szűrések kezdődtek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!