Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Jogállamiság: már többről van szó, mint hogy az EP betette a lábát a résbe

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. október 31. 13:00
A héten is folytatódtak az egyeztetések a hétéves uniós költségvetésről az Európai Parlament és a Tanács között. A parlament egyre erősebbnek tűnik a tárgyalásokon, így az úgynevezett jogállamisági kritérium része lehet a büdzsének, bár ezt Budapest és Varsó ellenzi.

Nevük mellőzését kérő források jelzéséből úgy tűnik, hogy biztatóan haladnak a tárgyalások, és az Európai Parlament, amely erős és hatékony jogállamisági rendszert szeretne, ráadásul nemcsak „betetette a lábát a résbe, hanem sikeresen képes a rést kiszélesíteni is” – fogalmazott az InfoRádióban a Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője.

Vagyis a jogállamisági kritériumokat is tartalmazó javaslatnak, amely a magyar kormány számára sem volt elfogadható, majd a tanács közös álláspontjává vált, továbbra is fönnáll az esélye, sőt,

elképzelhető, hogy még kevesebbé fog Budapest szája íze szerint alakulni.

Bizonyos jelzésekből arra lehet következtetni, ha lassan is, de biztosan a megállapodás irányába indultak el a tárgyalások, és ezek több ponton az Európai Parlament kívánságai szerint fognak alakulni.

Gyévai Zoltán emlékeztetett, a jogállami feltételrendszerről kötött elvi megállapodás részét képezte annak a politikai alkunak, amelyet még júliusban kötöttek az állam- és kormányfők, és várhatóan nemcsak a hétéves keretköltségvetés végrehajtásának, hanem a helyreállítási alapnak is a részét képezi majd.

Emellett párhuzamosan folynak a tárgyalások a keretköltségvetésről az Európai Tanács és az Európai Parlament között, ami azért fontos, mert az EP-nek november-decemberben szavaznia kell arról, hogy elutasítja vagy elfogadja ezt az álláspontot. Ezért sem mindegy, hogy a parlament milyen pozíciót tud elfoglalni, hiszen

képes arra, hogy az egész csomagot „elsüllyessze”.

A szakember mindenesetre arra számít, hogy legkésőbb november közepére minden jogi akadály elhárul, és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap január 1-jén hatályba léphet, de az első kifizetésekre – még normál forgatókönyv esetében is – jó pár hónapot kell majd várni. Formailag és jogilag nem része ugyan a következő keretköltségvetésnek, más kérdés, hogy a nyári politikai alkunak része volt, így nincs az egyik a másik nélkül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
EP–ET költségvetés – Gyévai Zoltán főszerkesztő, Bruxinfo
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást