Tálas Péter egyetértett, hordozhat némi kockázatot a katonai infrastruktúrák leromlásában a koronavírus-fertőzés megjelenése a katonák között, azonban arra egyelőre nem látni példát, hogy bármely nagyhatalom, a Covid-járvány katonai erőkre gyakorolt fizikai hatása miatt mert vagy ne mert volna „harcba indulni”.
A szakember ugyanakkor az egyik legfontosabb jövőbeni kérdésnek nevezte, hogy mely területeket akarják az államok nagyon erősen megvédeni a hasonló jellegű helyzetektől, hiszen alapvetően az határozhatja meg a hadseregek jövőjét, pontosabban fejlődését, hogy gazdaságilag mekkora ütést mér az egyes országokra a Covid. Tekintettel arra, hogy a haderők fejlesztése, technikai felszereltsége döntően pénzügyi kérdés, és amikor a mostanihoz hasonló helyzetek meglehetősen erőteljesen „megütik” a világgazdaságot, sok ország
elsősorban ettől a területtől csoportosítja át a pénzeket, különösen, ha nincs közvetlen fenyegetés.
De természetesen vannak olyan országok, amelyek nem ezt a sémát követik – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, példaként említve a 2008-as és 2014-es gazdasági világválságot, amikor a NATO és az Egyesült Államok is visszafogta a költségvetését ezen a téren, ellenben Oroszországgal vagy az ázsiai országokkal. Hosszú távon pedig ez
befolyással bírhat a katonai versengésre, annak révén, hogy ki tudja folyamatossá tenni a fejlesztését, és kinek kell leállnia vagy szünetet tartania.
Tálas Péter megjegyezte, nagyon sok helyen a katonaság olyan képességekkel rendelkezik, amik kimondottan a társadalom és a gazdaság működését segíthetik elő. Nagy nagy kérdés ezért a jövőre vonatkozóan az is, hogy az egyes országok, illetve maga a biztonságpolitikai szakma mennyit fog tudni foglalkozni azzal, hogy ezt a típusú válságkezelő képességet állandóvá tegye annak érdekében, hogy minél gyorsabban le lehessen küzdeni a hasonló járványokat.
Túl a vörös vonalon
Az örmény-azeri fegyveres konfliktussal kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon sok helyen ott lehet a megoldás kulcsa, ugyanis
egy „helyettesekkel vívott háborúról van szó”:
egyik oldalon Oroszországgal, az örmények mellett, hiszen stratégiai partnerek, míg a másik oldalon, az azeriek mögött – jóval nagyobb „hanggal és mellénnyel” – Recep Tayyip Erdogan, vagyis a törökök állnak. Ankara ugyanis szemlátomást igyekszik megkérdőjelezni Moszkva befolyásának kizárólagosságát a Dél-Kaukázusban, és elérni, hogy Azerbajdzsán egyik védelmezőjeként bevegyék abba a társaságba, amelyik a térség ügyeit intézi.
Ebből adódóan a nagy kérdés, hogy a putyini vezetés mit akar és mit fog lépni, hiszen a Dél-Kaukázus eddig kizárólagos orosz fennhatóság volt, az ottani viszonyokba senki nem szólhatott bele. Tálas Péter szerint ugyanis
Oroszország nem engedheti meg magának, hogy az örmények súlyos vereséget szenvedjenek,
nemcsak az örmények, hanem valamennyi szövetségese miatt (hiszen ha mást nem tud megvédeni, engem hogyan fog – gondolhatják a szövetségesei). Mindazonáltal Moszkvának rendelkezésre állnak olyan eszközök Ankarával szemben, amelyek alkalmazása „nagyon fájdalmas történet” lehet az Edogan-rezsimnek, ha például változtat politikáján Szíriában, vagy a törökországi kurdokat illetően, annak borzasztó körülményei lesznek.
Ráadásul az, hogy a törökök szíriai iszlamista fegyvereseket is küldtek a térségbe, „zsoldosokat, muszlim forradalmárokat”, akiknek legfeljebb a számuk vitatott, az ottlétük nem, az Moszkva figyelmét sem kerülhette el. E tett azt az üzenetet hordozhatta magában, hogy Ankara a szélsőségeket kívánja támogatni a Kaukázusban, ami viszont egy olyan „vörös vonal” lehet Oroszország számára, amit nagyon nehezen tolerálhat – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója. Úgy vélte,
a helyzet jó levezénylése kicsit közelebb hozhatja Putyint a Nyugathoz.