Nyitókép: Szerhij Dolzsenko

Nem látszik még a járvány vége Ukrajnában

Infostart / MTI
2020. június 15. 14:45
Az azonosított fertőzöttek számában Kijev már utolérte a járvány kezdete óta a legfertőzöttebbként számon tartott régiót.

Ukrajnában továbbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése, az elmúlt egy napban 656 új fertőzöttet azonosítottak. Közben hétfőtől újraindul néhány nemzetközi légi járat - számoltak be hétfőn a helyi híradások. Az országban az új esetekkel 31 810-re emelkedett az eddig azonosított fertőzöttek száma - közölte délelőtt az ukrán egészségügyi minisztérium. A halálos áldozatok száma az előző nap elhunyt 12 beteggel 901-re emelkedett, miközben eddig 14 253-an gyógyultak meg, közülük 171-en az elmúlt napban.

A legtöbb új fertőzöttet ismét a nyugati országrészben lévő Lviv megyéből jelentették, 136-ot, a második legtöbbet pedig a fővárosból, Kijevből, 53-at, a harmadik helyre pedig 43 új fertőzéses esettel Kárpátalja került a statisztikában. A halálesetből Lviv megyében három, Kijevben és Kárpátalján egyaránt kettő történt az elmúlt napban.

Az azonosított fertőzöttek számában Kijev már utolérte a járvány kezdete óta a legfertőzöttebbként számon tartott régiót, a romániai határ mentén lévő Csernyivci megyét, ahol eddig 3959 beteget regisztráltak, a fővárosban pedig számuk mostanra elérte a 3957-et. Lviv e tekintetben a harmadik helyen áll, 2933 azonosított fertőzöttel.

A legtöbb haláleset eddig Csernyivci megyében történt - 165, míg Liv megyében 95, Ivano-Frankivszkban 91 és Kijevben 90 Covid-19 beteg vesztette életét. Kárpátalján eddig 1680 fertőzöttet azonosítottak, közülük 42-en haltak bele a betegségbe és 686-an győzték le a kórt.

A Hromadske televíziónak a kijevi Boriszpil nemzetköri repülőtéren készült riportja szerint onnan hétfőn 15 menetrend szerinti járat indulása, illetve érkezése várható, közülük négy nemzetközi viszonylatban. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint charterjárat indul diákok számára Indiába, valamint többen készülnek minszki átszállással Finnországba utazni munkavállalás céljából, ahol viszont kéthetes karanténba kell majd vonulniuk az Ukrajnából érkezőknek.

Egyelőre még bizonytalan, mely országokkal indítja újra Ukrajna és mikortól a menetrend szerint légi utasszállítást, ez ugyanis függ a turizmusra vonatkozó kölcsönös határnyitástól is, amely viszonossági alapon működik. Az egészségügyi miniszter előző nap csak arról beszélt, hogy nem kell majd karanténba vonulniuk Ukrajnába azoknak a külföldieknek, akik olyan országból érkeznek, ahol a fertőzöttek száma nem haladja meg a 100 ezer lakosonkénti 40-et, ugyanakkor minden beutazónak kötelezően kell egészségbiztosítással rendelkeznie Covid-19 betegség kezelésére vonatkozóan.

Szigorú az ellenőrzés a magyar határon

Az ukrajnai és a romániai járványhelyzet is téma volt az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Kiss Róbert alezredes megerősítette, hogy a magyar-ukrán és a magyar-román határátkelőkön folyamatos a határforgalom-ellenőrzés. A nem magyar állampolgárok Magyarország területére - a kétoldalú megállapodásokkal érintett államok állampolgárai kivételével - nem léphetnek be. Romániából és Ukrajnából kizárólag az agrárágazatban dolgozók, a különös méltánylást igénylők, valamint a Nyugat-Európába tartó román és ukrán állampolgárok léphetnek be Magyarországra. Az operatív törzs folyamatosan elemzi és értékeli a járványügyi adatokat, ezek alapján a szigorú korlátozások fenntartása indokolt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!