Nyitókép: Pixabay

Szakértő: uniós mentőcsomag nélkül sokkal fájdalmasabb lenne

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2020. június 11. 06:00
Az unió gazdag államaival, az úgynevezett „fukarokkal” kerültek egy platformra a visegrádi országok az uniós mentőcsomag miatt – mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában a Bruxinfo elemzője. A minapi uniós találkozón a magyar pénzügyminiszter aránytalannak nevezte az európai helyreállítási tervet.

Maga az unós mentőalap olyan hatalmas, hogy abból tulajdonképpen mindenkinek jut, azoknak is, akik szegényebbként úgy érzik most, hogy a gazdagabbakat támogatnák, ugyanis, amit a csomagból arányosan kapnak, főként, ha annak százalékmutatóin sikerül javítani, rövid és közép távú érdekeltségük nekik sem mondható rossznak – fogalmazott az InfoRádiónak Fóris György, a Bruxinfo elemzője. Ha a csomagot így, ahogyan van, levennék az asztalról, sokkal jobban fájna nekik a most kieső plusz pénz, minthogy esetleg évtizedeken át fennállna a velük szemben egyfajta hozzájárulási elvárás a következő költségvetésekhez. Ez némileg ugyanis módosulni fog, hogy meglegyen a fedezet a kötvénykibocsátások finanszírozására – tette hozzá a szakértő.

A gazdasági kalkuláció készítői azzal is számolnak, hogy az európai tagországok belső teljesítőképessége esetleg nőhet annyival, továbbá az európai költségvetés finanszírozásának a módszere változhat annyira, hogy nem is lesz szükség többletbefizetésre például 20 év elteltével. Vagyis van egy úgymond gazdasági „nyugtató” érvelés is, ami aztán vagy beválik, vagy nem – fogalmazott Fóris György, megismételve:

mindenkinek bőven jut a csomagból, nagyságrendekkel több, mint amit hosszú távon állnia kell majd.

Az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában az is elhangzott, hogy míg a tíz évvel korábbi pénzügyi/gazdasági válság alkalmával az eurózóna tagállamai segítettek ki más eurózóna tagállamokat, most közös a felelősségvállalás, ráadásul az néhány esztendőre szólt, a mostani viszont közel négy évtizedre, egészen 2048-ig. Fóris György emlékeztetett, jelenleg egy rendkívüli, előre nem látható és nagyon súlyos gazdasági következményekkel járó válsághelyzet lehetetlenítette el a gazdaságok működtetését, ami a pénzügyi krízissel ellentétben nem euróspecifikus, vagyis nem az euró megvédéséről van szó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fóris György a pénzügyminiszteri csúcsról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást