Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Raphael Alves

Brazília mintha meg sem próbálna harcolni a koronavírus ellen

Infostart
2020. május 30. 09:18
Alig negyedannyi tesztet végeztek el az országban népességarányosan, mint hazánkban, ahol úgy tűnik, kíméletes volt a koronavírus.

Ahány ország, annyiféle védekezési stratégia született a világon a koronavírus-járvány kitörése óta. Az országok épp ezért szinte sorrendbe sem állíthatók. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint az egyetlen, az objektivitáshoz közelítő lista talán csak a koronavírus-fertőzött elhunytak száma a népesség arányában.

Tévút lenne tehát az alapján rangsort felállítani az országok között annak mentén, hogy hol mennyit teszteltek, ugyanakkor döbbenetes a felismerés, hogy mekkora különbségek vannak az országok között aszerint, hogy adott népességszámra vetítve hány koronavírustesztet végzett el az egészségügyi rendszer.

Az egymilliónál népesebb országok mezőnyén végigtekintve - a Worldometers statisztikai portál hivatalos állami közlések alapján készült összeállítása szerint - az látszik, hogy az az

Egyesült Arab Emirátusok végezte el a legtöbb tesztet,

ahol az egységnyi népességre jutó elhunytak száma éppen feleannyi, Dánia viszont hiába végzett el majdnem hatszor annyi tesztet, mint Magyarország, nem tudta megakadályozni, hogy ne gyászoljon kétszer annyi dán, mint magyar.

A Magyarországhoz hasonló méretű Portugália négyszer annyi tesztnél és háromszor annyi halottnál tart, mint hazánk, de ha a koronavírus európai "csúcsországait" nézzük, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Olaszország a magyar tesztszám három-négyszeresével is tíz-tizenegyszeres károkat szenvedett el a népességet tekintve.

A lap "túloldalára" tekintve vannak nagyon nagy bajban lévő országok abból a szempontból, hogy rengeteg a halott, mégis keveset tesztelnek:

  • Hollandia, Svédország, Franciaország és Svájc nagyságrendileg annyi tesztet végzett el népességarányosan, mint Magyarország, mégis 4-9-szeres a halottszám, ami arra utal, hogy a fejlett országok közül több is nem igazán eredt a koronavírus nyomába.

A nagy bajban lévő országok közül mégis Brazíliának kellene a legjobban csipkednie magát, negyedannyit sem tesztelt eddig, mint Magyarország, a halottaik száma viszont már két és félszer annyi.

Magyarország népességarányosan egyébként igen kevés embert tesztelt, a legalább 1 millió lakosú országok közül csak Görögország, Horvátország, Észak-Macedónia, Bulgária, Moldova, Ukrajna és Albánia tesztelte kevesebb lakóját Európában. Igaz ugyanakkor, hogy közülük csak Észak-Macedóniában és Moldovában haltak meg többen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!