Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Már 10 ezer felett az áldozatok száma

Infostart
2020. március 20. 09:24
Világszerte 246 ezer felett jár a fertőzöttek száma, és a halottaké is átlépett ismét egy kritikus határt.

A Worldometers összesítése szerint péntek reggel kilenc órakor éppen meghaladta a 246 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma. A halálos áldozatoké még csütörtök éjszaka jutott túl a 10 ezren, míg a gyógyultaké csak közelít a 90 ezerhez.

Jelenleg csaknem 148 ezer ember koronavírus-beteg a világon, közülük 7388 van súlyos vagy kritikus állapotban, ez az összes megbetegedés 5 százaléka.

A fertőzés továbbra is növekvő ütemben terjed, a jelentett esetek alapján továbbra is Olaszország van a legrosszabb helyzetben, már 41 ezren lettek betegek, ez a fele az összes kínai megbetegedésnek, a halottak száma (3405) azonban már meghaladta az ottanit.

Kínában már csak 39 új esetet regisztráltak egy nap alatt, mindannyian külföldről vitték be a vírust, hárman meghaltak, és 730 embert nyilvánítottak gyógyultnak. Két nap óta egyetlen új fertőzést sem jelentettek a fertőzés kiindulópontjának tartott Hupej tartományból.

Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma Ausztráliában (87 új eset),, az Egyesült Államokban (577 új beteg, 10 halott). Megjelent a betegség Angolában, ahová egy kínai üzletember hurcolta be, és a Zöld-foki Szigeteken, ahol egy brit állampolgár lett rosszul.

Ország Összes eset Új eset Összes áldozat Új áldozat Gyógyultak Kritikus állapotúak Esetszám/ egymillió lakos
Kína 80,967 +39 3,248 +3 71,150 2,136 56
Olaszország 41,035 3,405 4,440 2,498 679
Irán 18,407 1,284 5,979 219
Spanyolország 18,077 831 1,107 939 387
Németország 15,320 44 115 2 183
Egyesült Államok 14,366 +577 217 +10 125 64 43
Franciaország 10,995 372 1,295 1,122 168
Dél-Korea 8,652 +87 94 +3 2,233 59 169
Svájc 4,222 43 15 488
Nagy-Britannia 3,269 144 65 20 48

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!