Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Felmentették Donald Trumpot, aki ezután nekiment Romneynak

Infostart / MTI
2020. február 6. 06:35
Az amerikai szenátusban felmentették az amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárásban felhozott két vádpont alól. Trump azzal viccelődött, hogy örökké elnök marad, és keményen támadta pártja egyetlen, demokratákkal szavazó politikusát.

Az elnök elmozdításához kétharmados többséget kellett volna kapnia az erről szóló két indítványnak. Ez a feltétel azonban nem teljesült.

A hatalommal való visszaélés vádpontról tartott szavazáson a Republikánus Párt soraiból egyedül Mitt Romney szenátor szavazott arra, hogy elítéljék Trumpot, akárcsak a demokrata szenátorok egésze. A Republikánus Párt, amelynek többsége van a szenátusban, azonban 52 szavazattal elbuktatta az indítványt. Hasonló sorsra jutott a második vádpont - a kongresszus akadályozásáról. A szavazásban 53 szavazattal 47 ellenében felmentették az alól a vád alól is Donald Trumpot.

Ezt követően a szenátus hivatalosan lezárta a Trump ellen lefolytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárást.

Az elnök először egy ünneplő posztot helyezett el a Twitter-csatornáján, bejelentette, hogy csütörtökön magyar idő szerint 18 órakor beszédet mond, valamint elhelyezett egy 30 másodperces "Trump4eva" (Trump örökké) videót.

Kicsivel később egy egyperces felvételen élesen támadta Mitt Romney republikánus szenátort, pártja egyetlen politikusát, aki a demokratákkal együtt szavazott ellene.

A gyorsan váltakozó képkockák felidézték Romney szavait, amikor 2012-ben, még a Republikánus Párt elnökjelöltjeként, hálás köszönetet mondott Donald Trumpnak a támogatásáért, majd később, 2016 novemberében - amikor arról volt szó, hogy külügyminiszter lesz a Trump-kormányban - úgy nyilatkozott, hogy "Trump kiváló ember, aki jobb jövő felé vezetheti" Amerikát.

A videó narrátorszövege szerint Romney megpróbált "magát republikánusnak kiadva beszivárogni a Trump-adminisztrációba", de most egyértelművé vált, hogy a demokraták "titkos fegyvere". A videó "ravasz, megbízhatatlan, rejtőzködő" politikusként írta le Utah szenátorát.