Nyitókép: MTI/AP/Andrew Harnik

Trump mindent vitt a republikánusoknál, káosz alakult ki a demokratáknál

Infostart / MTI
2020. február 4. 06:42
Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával. A demokratáknál sok helyen nem adták közre az eredményeket, az elnökjelöltek sem értik, mi a gond.

A párt jelölőgyűlései - a Demokrata Párt híveiével ellentétben - titkos szavazással zajlottak, azaz a szavazócédulát egyszerűen el kellett helyezni az urnákban, így az egész folyamat egyszerűbb és gyorsabb volt.

Az első eredményeket az NBC televízió közölte, amelyek szerint Donald Trump a voksok több mint 96 százalékát kapta meg. Két vetélytársa, Joe Walsh egykori kongresszusi politikus és Bill Weld, Massachusetts állam volt kormányzója alig több mint 1-1 százalékos támogatottságra tett szert. Az első részeredmények szerint Walshra a szavazók 1,3 százaléka voksolt, míg Weld a szavazók 1,6 százalékának rokonszenvét nyerte el.

A végeredményt az urnazárást követően mintegy két órával tették közzé. E szerint Trump elnök a választók 96,6 százalékának bizalmát és támogatását szerezte meg. Walsh és Weld szavazatainak aránya nem változott az első eredményekhez képest.

Donald Trump hétfőn a Twitteren többször is buzdította iowai híveit. "Iowai republikánusok, menjetek el ma a jelölőgyűlésekre. A nagyszerű kereskedelmi megállapodások megvannak Kínával, Mexikóval, Kanadával, Japánnal, Dél-Koreával és még többekkel is. Évtizedek várakozása után nagyszerű idők köszöntenek a farmereinkre, állattenyésztőinkre, kisiparosainkra és mindenkire" - írta az egyik mikroblog-bejegyzésében az elnök. Önmagára utalva hozzáfűzte: "ezt senki más nem tudta volna elérni!".

Lassan csordogálnak az eredmények a demokratáknál

Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta hétfő este, hogy a Demokrata Párt késlekedik a jelölőgyűlések eredményeinek közzétételével. A CNN hírtelevízió műsorvezetői feltették a kérdést: vajon mi lehet az oka a késlekedésnek, a Fox televízió pedig gyanakvással kommentálta a késedelmet.

A jelölőgyűlések voksolásai után mintegy három órával a Demokrata Párt iowai szervezete közleményt adott ki, amelyben azzal magyarázta a késedelmet, hogy "alaposan ellenőrzik" az eredményeket.

Biden kampánycsapata egy hivatalos levelet küldött az iowai pártközpontnak, az írás megjelent a Twitteren is. Úgy fogalmaztak, jelentős hibák történtek az eredményközlésben. Szerintük

nem működött sem az eredmények továbbítására kifejlesztett alkalmazás, sem pedig a tartalékként használt telefonos bejelentőrendszer sem,

és ez több helyszínen fennakadást okozott, nem tudták továbbítani a választási adatokat. A levélben "információkat és teljes körű magyarázatot" kértek a történtekre.

Éjjel Buttigieg kampányának vezetője is "komoly aggodalmát" fejezte ki az eredmények elmaradása miatt.

Elemzők időközben emlékeztettek arra, hogy Iowa 99 megyéjében hétfőn este sem voksoltak sokkal többen, mint 2016-ban, továbbá a hétfői voksolás abban az értelemben még nem végeredmény, hogy az iowai pártkonvenció dönt majd a küldöttek személyéről.

Közben az egyes választókörzetek részeredményei megjelentek az amerikai sajtóban. Ezek Pete Buttigieg, az indianai South Bend volt polgármesterének előretöréséről számoltak be. Így például Marshalltownban - ahol 2016-ban Bernie Sanders vermonti szenátor aratott győzelmet - Buttigieg nyert 55 százalékos támogatottsággal, a második Bernie Sanders a szavazatok 45 százalékával és a harmadik helyen Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végzett a voksok 29 százalékával.

Hasonlóképpen Dubuque városkában is Buttigieg "aratott": a részeredmények 42 százalékos győzelméről számoltak be. A második helyen ott is Sanders, harmadikként pedig Warren "futott be". Sajtóhírek szerint Buttigieg rendkívül népszerű volt a főváros, Des Moines egyes választókörzeteiben is.

Az eredményekre várakozva Amy Klobuchar, minnesotai szenátor "erős eredményekről" beszélt hívei előtt, Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke pedig elemzők szerint szinte győzelmi jelentéssel felérő beszédet mondott.