Nyitókép: Pexels.com

A közel-keleti helyzet miatt lépett az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség

Infostart
2020. január 9. 10:08
Az iraki légtér elkerülését előíró határozatokat szorgalmaz a tagállamok hatóságainak az EASA.

Mint azt az AIRportal.hu megkeresésére írták, minden uniós tagállami hatósággal felvették a kapcsolatot és az iráni légtér elkerülésének határozatba foglalását javasolták. Ezt a Közel-Keleten történt rakétatámadásokkal indokolták. Mint arról az Infostart is beszámolt, néhány tagállam már korábban előírta az országban regisztrált légitársaságoknak az iraki légtér elkerülését, és sok légitársaság önmaga is hozott ilyen belső utasítást.

A légitársaságok útvonalainak megváltoztatása miatt megnőtt a térséget Egyiptom és Szaúd-Arábia felett kerülő forgalom, de jelentősen növekedett az északabbra, Azerbajdzsán és Türkmenisztán felett húzódó útvonal forgalma is.

Irán szerdára virradó éjjel több ballisztikus rakétát is kilőtt iraki célpontok ellen, ahol amerikai és a koalíciós erők katonái állomásoznak. A támadásokban nem sérült meg senki. A Szövetségi Légügyi Hatóság nem sokkal később megtiltotta az amerikai légitársaságoknak az iraki, iráni, illetve a Perzsa- és az Ománi-öböl feletti légtér használatát.

Sahriár, 2020. január 8. A mentőegység tagja a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép egyik szárnyvégénél a baleset helyszínén. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/AP/Ibrahim Norúzi

Ezt követően hajnalban egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, 167 utassal és a személyzettel a fedélzetén csapódott a földbe Teherán közelében. Sokan azt feltételezték, hogy a repülőgépet lelőtték, ezt azonban Ukrajna teheráni nagykövetsége, valamint az ukrán külügyminisztérium is cáfolta. Az elsődleges vizsgálatok eredményei csütörtök reggelre láttak napvilágot.