Nyitókép: Valdrin Xhemaj

Folyamatosak az utórengések a katasztrófa sújtotta Albániában – képek

InfoRádió
2019. november 28. 19:50
Újabb 13 halálos áldozatát találták meg csütörtökre virradóan, csaknem 24 óra alatt a minapi albániai földrengésnek, így 40-re nőtt a számuk hivatalos közlések szerint. A térségben folyamatosak az utórengések, amit a helyszínen tartózkodó Hegyesi Sándor, a szegedi Top Tours Utazási Iroda vezetője is megerősített az InfoRádiónak.

Durres tengerparti városban, amely az egyik legnagyobb kárt elszenvedő település, továbbra is kutatnak esetleges túlélők után. Mindazonáltal rohamosan fogy a remény, hogy élve találnak meg embereket a romok alatt. Szerdán, az éj leszállta után három holttestet találtak Durresben. A közeli Thumane városban hat halálos áldozatot találtak az éjjel, de itt már nem kutatnak tovább, mert nem látják értelmét. Eddig 46 embert hoztak ki élve a romok alól.

A 6,4-es erősségű kedd hajnali rengésnek és a több száz kisebb utórengésnek – amelyek között voltak 5-ösnél is erősebbek – több mint 650 sérültje van, közülük 10-nek az állapota súlyos. Még csütörtök délelőtt is voltak utórengések, és ezek hátráltatják a kutatást.

Durres, 2019. november 28. Mentőalakulatok tagjai kutatnak a romok között, két nappal azután, hogy 6,4-es erősségű földrengés volt Albánia nyugati részén. MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

Mindezeket megerősítve, a helyszínen tartózkodó Hegyesi Sándor az InfoRádinak úgy fogalmazott, a szerdai napon a tiranai szállodájukba visszaérkezve az a hír fogadta őket, hogy egy komolyabb, 5,5 erősségű utórengés miatt a 12 emeletes épületbe senkit nem engednek be, emiatt át kellett költözniük egy hotelbe. Szavai szerint pedig kollégái a fél éjszakát ébren töltötték további kisebb utórengések miatt.

Meglátása szerint a helyi lakosság valamelyt felkészült az utórengésekre is, a szerda délutáni 5,5-ös földmozgást is nyugodtan és higgadtan vészelték át Tirana utcáin, ugyanakkor persze mindenki arcán ott a döbbenet, és mindenfelé csak ez a beszédtéma, de az egész ország próbál segíteni – tette hozzá az utazási iroda vezetője.

Az albán védelmi miniszter csütörtök dél körüli nyilatkozta során 40 halálos áldozatról számolt be. Olta Xhacka könnyei közepette sorolta az elhunytak neveit, jegyezte meg Hegyesi Sándor. Rajtuk kívül 25 embert nem találnak és eltűntként tartanak nyilván, valamint 660 sérültről volt tudomásuk.

Közben megérkeztek a nemzetközi mentőcsapatok, elsőként az izraeli és olasz egységes, de természetesen számtan ország felajánlotta segítségét a katasztrófasújtottá Albániának, ahol a katonaság, a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a tűzoltáság emberei is részt vesznek a mentési munkálatokban.

Durres, 2019. november 27. A károsultak tábora egy durresi futballstadion mellett. MTI/AP/Hektor Pustina

Mintegy 2100 ember még a katasztrófa utáni második éjszakát is sátorban töltötte, tartva újabb nagy rengéstől, pedig sok tengerparti szálloda lehetővé tette, hogy az otthonukat elvesztők vagy azok, akik félnek visszatérni házukba, megszállhassanak ott a mentés idején. Vannak olyan megrongálódott épületek, amelyekbe a visszaköltözést kifejezetten nem ajánlják a hatóságok, amíg statikusok meg nem vizsgálják.

A tiranai kormány azt ígérte, hogy jövőre minden otthonát elvesztő embernek megoldják a lakhatását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
40-re nőtt az albániai földrengés halálos áldozatainak száma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást