Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Elemző: kényelmes többségben kormányozhat a PiS Lengyelországban

InfoRádió
2019. október 14. 15:10
A szavazók értékelték a jóléti intézkedéseket, amire az ellenzék nem tudott megfelelő választ adni - így értékelte a lengyel parlamenti választások eredményét Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértő, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.

Az első részeredmények szerint az exit pollokban jelzettnél (43,6 százalék) is nagyobb arányban, 49,3 százalékkal ismét győzött a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság Párt. A hétfőn reggel, 71,9 százalékos feldolgozottságánál közölt részeredmény azonban feltehetőleg nagyobb arányú győzelmet mutat a PiS-nek, mint amilyet majd a végeredmény hoz, mert még nem érkeztek be a végleges adatok a nagyobb településekről, ahol a kormánypártnak általában kisebb a támogatottsága az ellenzéki pártokhoz képest.

A vidék döntött

"Úgy látszik, hogy a kormány négyéves tevékenysége során kifejtett jóléti intézkedések - például a minden gyermek után járó 500 zlotys támogatás - szavazatokban is lemérhetőek" - mondta Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértő az InfoRádióban.

"Ismét a vidék döntött Lengyelországban, ott érezteti legjobban a hatását ez a támogatás"

- tette hozzá a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. A Jog és Igazságosság Pártja szavazója a statisztikai adatok alapján vidéki, legkinkább falusi nő, aki középfokú végzettségű és 60 év feletti. Ez egyébként a lengyel társadalom egyik legnagyobb társadalmi bázisa - mondta az elemző.

"Inkább az a meglepő, hogy a teljes ellenzék teljes ideológiai és programkáoszba fulladt az elmúlt 4 évben,

ebből nem tudtak kilábalni, nem tudtak választ adni a kormány jóléti intézkedéseire. Különböző ideológiai világlátású pártok álltak össze, nem egy koalícióba, hanem három-négybe" - mutatott rá Mitrovits Miklós.

Akár egyedül is kormányt alakíthat a PiS

Az exit poll eredményeket alapul véve 239 mandátumot szerezhet a 460 fős alsóházban a Jog és Igazságosság Pártja - ez a korábbi választás utáni 5 fős többség helyett most 9 plusz mandátumot jelent, ami akár még több is lehet. Ez kényelmes többség, de nem jelentős változás a parlamentben - értékelt a szakember.

"Az viszont igen, hogy visszakerült a parlamentbe a kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékos eredménnyel.

Az elmúlt 4 évben nem volt baloldali párt a parlamentben, ez új szín lesz a lengyel politikai életben, de ez valószínűleg nem fogja befolyásolni a többségben kormányzó jobboldali PiS-t"

- mondta végezetül a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lengyel választások - Mitrovits Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást