Nyitókép: Facebook/Balog Zoltán

Balog Zoltán: az EU pénzügyeit a németek velünk tehetnék rendbe

InfoRádió
2019. július 26. 21:31
Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban, ebben Berlinben egyre többen érdekeltek - mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, az EMMI egykori minisztere az InfoRádiónak. Hozzátette: a Fidesz és a CDU kapcsolatainak javításán is intenzíven dolgoznak.

A miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a németországi Stuttgartban vett részt a határnyitás közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány közreműködésével rendezett, Szakítás helyett találkozás - Páneurópai piknik 3.0 című pódiumbeszélgetésen. Balog Zoltán beszéde a kereszténydemokrácia 21. századi, európai esélyeiről szólt.

A társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta, új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban, és egyfajta híd-szerepet szánt Németországnak a Nyugat- és Közép-Európa közötti kapcsolatok javításában. Az InfoRádióban ezzel kapcsolatban elmondta: "a németek saját problémáikat vetítik ki ránk, V4-ekre, mert az a fajta elégedetlenség, ami bennünket jellemez az EU intézményeivel kapcsolatban, az létezik a Németország keleti felében élők fejében is.

Akik átélték a 40 éves kommunizmust, ugyanolyan frusztráltak amiatt, hogy a történelmi tapasztalataik, az elgondolásaik, a jövőről alkotott képük nem illik bele az össznémet politikába.

Ezért egyre többen választják ott az úgynevezett szélsőséges pártokat. Ugyanez létezik európai szinten is, és azt a fajta elképzelést Európa jövőjéről, amit különösen a V4-ek jelenítenek meg, egyszerűen lesöprik az asztalról Brüsszelben" - fejtette ki Balog Zoltán.

Hangsúlyozta: Európa gazdasági motorja egyre inkább Közép-Európában van; a németek mindig is azok voltak, mögéjük felzárkóznak a V4-ek, akiknek Németországgal 70 százalékkal magasabb a kereskedelmi kapcsolati indexe, mint amekkora a német-francia viszonylatban van. A miniszteri biztos szerint ezért

"Németországnak velünk kellene szövetkeznie azért, hogy Európa pénzügyei rendben legyenek, és ez a gazdasági versenyképességet erősítse".

Berlinben, de különösen bizonyos német tartományok vezetésében - főleg Baden-Württembergben - Balog Zoltán elmondása szerint egyre többen vannak, akik úgy vélik, nem lehet az "új tagállamokkal", vagyis Közép-Európával, a volt kommunista országokkal olyan viszonyban lenni, mint ahogy az eddig volt az EU. A magyar politikus ezt úgy írta le, hogy "másodrangú, tanítandó, buta, demokráciában iskolázatlan gyereknek tekintenek bennünket".

Balog Zoltán februárban találkozott a CDU elnökével, és Annegret Kramp-Karrenbauer akkor azt mondta: "ami nem megy, azt nem kell erőltetni". Úgy tűnik tehát, hogy van javítanivaló a Fidesz és a CDU kapcsolatában. Ezzel kapcsolatban a magyar politikus kifejtette: intenzív párbeszéd folyik nemcsak Németországban, hanem Olaszországban is arról, miben azonos és miben eltérő a hozzáállásunk.

"A német politikusok egy része - akár a CDU elnöke vagy a főtitkár - azokhoz tartozik, akik a kapcsolatok javításában érdekeltek, és üdvözlik, hogy mi készen állunk a párbeszédre. Egyébként nem csak februárban, hanem júniusban is jártunk Berlinben, tehát valóban rendszeresek ezek a találkozók.

A Bundestagban a CDU-frakció informálisan ugyan, de egy külön magyar baráti csoportot hozott létre,

többen érdekeltek a jó kapcsolatok megteremtésében - mondta el Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balog Zoltán a magyar-német kapcsolatokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást