Nyitókép: MTI/Fidesz-KDNP

Járóka Lívia: az EU-nak elsősorban az európaiakra kell koncentrálnia

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. július 4. 19:52
A szegénység felszámolásáról kell szólnia az Európai Parlament új ciklusának - mondta az InfoRádiónak a parlamentáris testület újraválasztott fideszes alelnöke.

Folytathatom azokat a nagydossziékat, amiket elkezdtem – mondta az Európai Parlament alelnökének újraválasztott Járóka Lívia.

„Az európai romastratégiát ki szeretném nagyítani még ötször annyi emberre, 120 millióra, ugyanazokkal az integrációs eszközökkel” - emelte ki a Fidesz-KDNP politikusa.

Járóka Lívia 2017 óta már alelnök volt az EP-ben, és ezen a poszton több portfóliót is megmozdíthatott. A Nyugat-Balkán felelőse volt, és ezt viszi tovább is. Folytatja a munkát a nőjogi (FEMM) és az állampolgársági és bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságokban (LIBE). Emellett elkezdett környezetvédelmi témákkal, egészséges életmód foglalkozni.

„Azt találtam, hogy a szegénységstratégiák egyharmada nem pénzhiány miatt nem tud létrejönni, hanem mert az integrálni vágyott emberek egészségi állapota nem engedi meg, hogy a gyárban rövid idő után be tudjanak állni dolgozni. Az állandó átképzésekre van európai uniós forrás, ezzel nincs gond. Azzal viszont van, hogy

a legszegényebb közösségekben élők már gyerekkorban nem kapják meg a megfelelő vitaminokat, nyomelemeket.

Nagykorukra, a deviáns viselkedések miatt is többszörösére emelkedik a súlyos betegségek kockázata” - fejtette ki.

Járóka Lívia szerint a betegségek óriási nemzetgazdasági kiesést okoznak. Hiába kompenzáljuk a hiányt azzal, hogy újabb munkaerőt hozunk be mindig, ha nem figyelünk arra, hogy a fiatal közösségek ne betegedjenek meg. Hiszen így az egészségügyi kiadások nagy része arra megy, hogy a legszegényebbeket gyógyítsuk – tette hozzá.

Az alelnök kiemelte: az EU-nak az európaiakra kell koncentrálnia elsősorban.

„Amíg a lakosok ötöde napi öt euró alatti összegből kénytelen élni, addig félre kell tenni a pártpolitikai csatározásokat.

A következő öt évnek a szegénység felszámolásáról kell szólnia. Ez úgy lehet, ha a forrásokat jobban leellenőrzik” - nyilatkozta.

Járóka Lívia szerint az EP-ben érdekes párbeszédek várhatóak, mindkét oldalnak az érvrendszerét is jobban lehet látni, azok után, hogy az előző években a két nagy párt és az ő összefogásuk dominálta a politikát. Most a zöldek is erősebb beszólást igényelnek, és az Európai Néppártnak is változtatnia kell, meg kell erősíteni az identitását, hiszen kezdeni elveszíteni az eredeti alapértékeket – közölte.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Járóka Lívia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást