Nyitókép: MTI/EPA-ANP/Robin Van Lonkhuijsen

Durva következtetésre jutott a rendőrség az utrechti lövöldözés ügyében

Infostart / MTI
2019. július 1. 12:58
Erős a gyanú, hogy a négy halálos áldozatot követelő márciusi utrechti lövöldözés elkövetőjének terrorista indítéka volt. Pszichológusok vizsgálják a gyanúsítottat.

Az előzetes bírósági meghallgatáson az ügyészség képviselője bemutatott egy kézzel írott levelet, amelyet a feltételezett tettes, a 37 éves Gökmen Tanis menekülésre használt autójában találtak.

"A vallásomért teszem. Muszlimokat gyilkoltok, el akarjátok tőlünk venni a vallásunkat, de nem fog sikerülni. Allah hatalmas"

- írta a férfi. Tanis, aki korábban beismerte a bűncselekményt, nem volt hajlandó felállni, és visszautasította az ügyvédi képviseletet, mondván, "nem demokrata, nem ismeri el a törvényszéket".

"A hitemért teszem ezt" - fogalmazott a vádlott, akit sajtóhírek szerint pszichológiai vizsgálatnak vetnek alá a következő, szeptember 23-ai meghallgatása előtt.

Ügyészségi tájékoztatás szerint

Gökmen Tanis már korábban is a rendőrség látókörébe került egyéb ügyek, például szexuális erőszak miatt, de nem tartották nyilván szélsőséges iszlamistaként az illetékes szolgálatok.

A törökországi születésű férfit március 18-án vették őrizetbe, miután a nyomozók szerint aznap több embert agyonlőtt egy tömött villamoson Utrecht belvárosában. A merényletben négy ember életét vesztette, illetve többen megsebesültek.