Trump megerősítette, hogy lassítja a szíriai csapatkivonást

Infostart
2018. december 31. 19:21
A csapatkivonásról szóló váratlan döntés szinte sokkolta az Egyesült Államok szövetségeseit.

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy lassítani fogja a szíriai csapatkivonást.

"Lassan küldjük haza katonáinkat, hogy a családjaikkal lehessenek, miközben továbbra is harcolni fogunk az ISIS (Iszlám Állam terrorszervezet) maradványai ellen" - írta az elnök a Twitteren hétfőn.

Álláspontja nyilvánosságra hozatalával Trump megerősítette Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor vasárnapi közlését. A szenátor a CNN hírtelevízió szokásos vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában bejelentette, hogy a csapatkivonás lassítására fogja kérni Donald Trumpot, majd együtt ebédelt az elnökkel a Fehér Házban és a találkozó után közölte, hogy Trump megfontolja a lassított csapatkivonást. "Az elnök komolyan és mély alapossággal gondolkodik Szíriáról és arról, hogyan kellene kivonni csapatainkat úgy, hogy közben ne gyengüljön a nemzetbiztonságunk" - fogalmazott Graham újságíróknak.

Donald Trump, amikor bejelentette döntését a katonák kivonásáról, még úgy fogalmazott: "mindannyian hazajönnek, és most jönnek haza". Kormányzati tisztségviselők akkor azt nyilatkozták, hogy a katonák 30 napot kaptak a hazatérésre.

A csapatkivonásról szóló váratlan döntés szinte sokkolta az Egyesült Államok szövetségeseit és az amerikai katonai és biztonságpolitikai szakembereket. James Mattis védelmi miniszter erre hivatkozva nyújtotta be lemondását és távozott Brett McGurk, az Iszlám Állam elleni küzdelem koordinálásával megbízott különleges nagykövet is.

Az Egyesült Államok 2015 őszétől kezdve van jelen Szíriában. Barack Obama akkori amerikai elnök kis létszámú kontingenst küldött az országba, azzal a céllal, hogy az amerikai katonák segítsenek kiképezni az Iszlám Állam ellen harcoló helyi kurdokat. 2015 óta a Szíriában állomásozó amerikai katonák létszáma mostanra mintegy 2000-re növekedett.

Az Egyesült Államok részt vesz abban a nemzetközi koalícióban is, amely légicsapásokat mér az Iszlám Állam terroristáira.