Nyitókép: Pixabay

Feledy Botond: nem zárható ki az Európai Néppárt szakadása

Infostart / InfoRádió
2018. szeptember 17. 19:10
Feledy Botond külpolitikai elemző szerint sem a soros uniós elnök Ausztriának, sem az utána következő Romániának nem érdeke, hogy a Sargentini-jelentés nyomán napirendre tűzzék a magyar kérdést az Európai Tanácsban.

Továbbra is az úgynevezett mainstream pártok maradhatnak többségben az Európai Parlamentben a jövő májusi választást követően is - mondta a külpolitikai elemző az Arénában. Ez azt jelentheti, hogy a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok, adott esetben még a zöldekkel összefogva, ne tudnák megszavazni az új Európai Bizottságot.

Feledy Botond szerint ha ez így lesz, akkor a "széleken" hiába lesz nagyobb mozgás, nem fog megszűnni az a típusú működés, amit most látunk az Európai Parlamentben, viszont nehezebb lesz az európai döntéshozatal, ha négy párt együttműködésére lesz szükség.

Addigra ugyanakkor az Európai Néppárt kettészakadása sem kizárható – tette hozzá a külpolitikai elemző. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök világosság tette, hogy egy az ALDE-val (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) szövetségre lépő Néppártot nem tekinti ugyanannak, mint a mostanit. Mint ahogyan az ALDE is egyértelművé tette Emmannuel Macronon keresztül, hogy egy olyan Néppárttal, amely nem tisztítja meg magát, nehezen tud együttműködést elképzelni.

Feledy Botond szerint Ausztriának nem érdeke, hogy a Sargentini-jelentés nyomán napirendre tűzzék a magyar kérdést az Európai Tanácsban. MTI Fotó: Soós Lajos

Feledy Botond szerint nem kizárható továbbá az sem, hogy létrejön a Néppárton túl a jobboldalon egy mérsékelt radikális, a nemzetek Európája klasszikus vonalát képviselő frakció a britek nélkül, amely működőképes lehet. Ennek esélyét csökkenti, ugyanakkor, hogy ahhoz, hogy ez jól működjön, szükség van egy minimális képviselő- és tagállamszámra is, és

olyan szélsőséges pártoknak kellene megegyezniük, amelyek kampányaikban saját országuk elsődlegességét hangsúlyozzák.

Ez tipikusan kizárja a megegyezést” – vélekedett a szakértő.

Itt a nyugat-európai - kelet-európai szakadék is tengermély – tette hozzá Feledy Botond. Sebastian Kurz osztrák kancellár is nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon kemény küzdelem zajlik majd az esetlegesen létrejövő formáció vezetéséért.

A szakértő szerint a bevándorlás tematizálása végig kíséri majd az európai parlamenti választási kampányt az egész kontinensen, de nem lesz egyszerű megegyezésre jutni még ebben a témában sem, hiszen a tapasztalatok alapján más elképzelései vannak a tennivalókról egy olyan országnak - például Olaszországnak és Spanyolországnak - ahová folyamatosan érkeznek még mindig migránsok, mint egy olyan államnak, amelyben nincsenek, vagy egy olyannak, amelyben már ott vannak, mint például Svédország és Németország.

Az újraosztás párti déliek állásponja, vagy például a teljes határzárat sürgető magyaroké nem teljesen kompatibilis - hangsúlyozta Feledy Botond.

A szakértő a július 1-jétől december 31-ig tartó osztrák elnökségről is beszélt.

„Az elnökségnek továbbra is nagyon fontos informális szerepe van”

– fogalmazott. Bár, amióta van tanácselnök, csökkent a soros elnökség jelentősége, de az ülés levezetése továbbra is a soros elnök tagállam diplomatáira hárul. Ez pedig az úgynevezett „agenda setting” lehetőségét biztosítja az adott országnak, vagyis az osztrákoknak befolyása lehet arra, hogy miről, mennyit beszélnek.

Feledy Botond szerint Ausztriának nem érdeke, hogy a Sargentini-jelentés nyomán napirendre tűzzék a magyar kérdést az Európai Tanácsban.

A január 1-jétől felálló román elnökségnek pedig még kevésbé lehet ez szándéka, ha ellenük is megindítanak egy ilyen eljárást. A szakértő kiemelte: a 7. cikkely gyengesége éppen az, hogy nem ír elő határidőket. Lehetséges, hogy a jogállamisági vizsgálat az európai parlamenti választásig sem fog befejeződni, sőt akár elkezdődni sem. „Bőven lehet, hogy 2019 második felében reális csak az, hogy bármi is történjék hivatalosan az Európai Tanácsban” - mondta a külpolitikai elemző.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Feledy Botond az Európai Néppárt jövőjéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Feledy Botond a soros elnökségről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást