Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Bruxinfo: az osztrák soros elnökség kezében a Sargentini-jelentés jövője

InfoRádió
2018. szeptember 12. 16:21
Az Európai Parlament kétharmados többséggel elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, most az osztrák elnökség feladata lesz eldönteni, hogy az mikor és milyen módon kerül az Európai Tanács elé - mondta az InfoRádióban Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője.

Az Európai Parlament története során első alkalommal kezdeményezi az uniós szerződés 7-es cikke szerinte eljárást, formálisan azt kéri a Tanácstól, hogy állapítsa meg, Magyarország esetében valóban fennáll-e az uniós alapértékek és a jogállami alapelvek súlyos veszélyeztetése - mondta Gyévai Zoltán, és jelezte, formailag most az osztrák elnökségnek kell kézbe vennie a dolgot, és vitát kezdeményezni a tanácsban.

"Az EP a hivatalos javaslatát most elküldi a tanácsnak, ott iktatni fogják, és

az elnökség elindít egy folyamatot, egy strukturált párbeszédet, amire nincs határidő.

Ebben kell meggyőznie a magyar kormány képviselőinek a többi tagország delegáltjait, hogy a jelentéssel szemben nem fenyegeti semmi Magyarországon a jogállamiságot és az uniós értékeket. Utána

a soros elnökség kezében van a döntés joga a következő lépésről.

Ez eltarthat sokáig, Lengyelország esetében is hónapok óta húzódik" - emlékeztetett a Bruxinfo főszerkesztője.

Ez eljárásról elmondta, a konzultáció a 27 másik tagállam miniszterével folyik majd. A magyar kormány védelmébe veszi az álláspontját. Hogy ki képviseli a "vádat", azt egyelőre nem tudni, mert ez egy teljesen új helyzet, hogy az Európai Parlament kezdeményezte az eljárást. Lengyelország esetében a bizottság lépett, és ott a bizottsági álláspontot Frans Timmermans alelnök képviselte.

Eztán szavazhat az Európai Tanács, hogy megalapozottnak tartja-e a jelentés megállapításait, Gyévai Zoltán azonban kizártnak tartotta, hogy ez a konzultáció még idén véget érjen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyévai Zoltán a Sargentini-jelentés jövőjéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást