Nyitókép: Pexels

A vízválság megoldása nélkül megszűnik létezni az eddig ismert világ

Infostart / InfoRádió - Halmi Anett
2018. szeptember 2. 14:36
Csupán 2,5-3 százaléka a Föld vízkészletének az édesvíz mennyisége, ami ivóvízként használható. A vízkészletek pedig fogynak: Izrael vízforrásai is kiszáradóban vannak és Spanyolország egyes részein is kiszáradtak a felszín alatti medencék.

A Föld felszínének mintegy háromnegyed részét borítja víz; a felszínen és felszín alatt található hatalmas vízmennyiségnek azonban csupán töredéke használható fel emberi fogyasztásra. Az ENSZ Vízügyi Elnöki Testülete márciusban kiadott jelentésében azt írja, mindannyiunk kötelessége, hogy megbecsüljük a vízkincset, ezért meg kell előznünk a pazarlást és a szennyezést. A beszámoló szerint a mostani az első alkalom, hogy a Föld lakóit hivatalosan is azzal szembesítik, hogy

„vagy találnak megoldást a vízválságra, vagy megszűnik létezni az eddig ismert világ.”

A vízkészletek pedig egyre fogynak: Izrael vízforrásai is kiszáradóban vannak. Legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása. N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő szerint bár a tendencia az egész térséget sújtja, Izrael helyzete még így is viszonylag jónak tekinthető.

„Már egyenesen arról beszélnek sokan, hogy a következő háborúkat – és nem csak izraeli vonatkozásban – vélhetően a vízkészletek miatt fogják vívni”

– emelte ki. A térségben Jemen van a legrosszabb helyzetben, ahol a lakosság nagy része számára már nincs ivóvíz.

Azzal pedig, hogy kezdenek kifogyni az ivóvízből, egyre több ország szembesül – és bár annak ellenére, hogy ezt már évekkel korábban látni lehetett, mégsem tettek komoly lépéseket a helyzet megoldásra. A négymillió lakosú dél-afrikai Fokvárosban például jövő évre tolták a nulladik napot – vagyis azt a dátumot, amikor gyakorlatilag elfogy a víz a városban, és milliók vízellátása válik kérdésessé. Addig is szigorú szabályozást vezettek be azért, hogy ne apadjanak ki az ivóvízforrások: például napi másfél perc zuhanyt ajánlanak és azt várják a lakosoktól, hogy a vécéket is minél ritkábban húzzák le.

A spanyolországi La Mancha régióban a vízkészletek túlzott használata okozta a felszín alatti medencék kiszáradását. A helyi gazdálkodóknak kifejlesztettek egy eszközt, amely lehetővé teszi számukra, hogy megbecsüljék termésük vízfogyasztását, miközben ellenőrzik, hogy az öntözéshez jogszerűen megengedett vízmennyiséget használnak-e fel.

Kaliforniában az évek óta tartó szárazság miatt már korábban 25 százalékkal csökkentették a városok vízhasználatát. Egy kutatás szerint Los Angeles lakói napi átlag 265 liter vizet használnak, de a gazdagabb városokban az egy főre jutó fogyasztás egyes hónapokban eléri a napi 760 litert is.

Egyes becslések szerint a fejlett ipari országok jelenleg 2-3-szor annyi vizet használnak, mint amennyit a természetes vízkörforgás biztosít, világszerte pedig a vízvezetékrendszerek, csőtörések vagy szivárgások miatt a szállított víz 30 százaléka vész el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízválság: „megoldás nélkül megszűnik létezni az eddig ismert világ”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást