Nyitókép: Biró István

Kemény kritikát mondott az RMDSZ elnöke

Infostart
2018. július 20. 11:39
Megbolondult, kaotikus – így jellemezte Románia belpolitikai életét a Heteknek adott interjújában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki szerint azért került pártja két tűz közé az elmúlt években eszkalálódó belpolitikai válságban, mert elvszerűen próbált politizálni.

Az RMDSZ a baloldali román kormánypártokkal szavazott, amikor a román törvényhozás módosította a büntetőeljárásról és az igazságszolgáltatásról szóló törvényt, ám az ellenzékkel ért egyet abban, hogy a törvényhozás nem függesztheti fel Johannis államfőt, ahogy a kormánypártok szeretnék.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Heteknek elmondta: a büntetőeljárásról és az igazságszolgáltatásról szóló törvény módosítását azért támogatták, mert szerintük az elmúlt évek túlkapásai nyomán felmerül a gyanú, hogy az igazságszolgáltatás különböző intézményei titkos megállapodásokat kötöttek a hírszerző szolgálatokkal.

A párt fontosnak tartotta, hogy a büntetőeljárás során kötelezővé tegyék az ártatlanság vélelmének és az alkotmánybírósági határozatoknak a figyelembe vételét.

Ráadásul a baloldali kormánypártok és részben az RMDSZ szerint a Korrupcióellenes Ügyészség – nyomozásai során – többször túllépte hatáskörét és voltaképpen politikai szereplővé vált. Az ehhez hasonló „túlkapásoknak" vetne véget az említett két törvénymódosítás.

Az RMDSZ nem támogatja viszont a román Btk. módosítását – bár a pártelnök szerint így is át fog menni –, mert nem értenek egyet a kormánypártok igazságszolgáltatást átalakító elképzeléseinek egy részével. Ahogy azzal sem, hogy alkotmányellenes volt Klaus Johannis elnök eljárása, amely során nem azonnal hajtotta végre a román alkotmánybíróság őt a DNA vezetőjének leváltására kötelező döntését. „Az Alkotmánybíróság döntéseit, tetszik-nem tetszik, el kell fogadni, be kell tartani” – fogalmazott. „De az államelnök, mivel nincs őt korlátozó határidő, amit megszeghetett volna, nem sértette meg az Alkotmányt, és ezért a felfüggesztését sem támogatjuk" – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint a román közéletben ismét az RMDSZ-re osztották a bűnbak szerepét.

„A baloldali koalíciónak van többsége nélkülünk is.

Nem mi vagyunk a mérleg nyelve, de mi vagyunk a bűnbakok,

különösen a Liberális Párt szemében, amelynek vezetése annyira tehetségtelen, annyira pojáca – és ezt nagyon komolyan mondom –, hogy semmi eredményt nem tud elérni ellenzéki oldalról” – emelte ki. A politikus úgy látja, az elmúlt száz évben mindig a magyarok voltak a bűnbakok.

„Időnként vannak nacionalista alapú, teljesen agyament kezdeményezések is, amelyek rettenetesen aggasztóak. Sajnos megvan az esély rá, hogy a múlt században történtekhez hasonlóan egy szélsőjobboldali, fasiszta, legionárius típusú vezér fog kiemelkedni a közel­jövőben, aki a rendszerellenességével maga mellé állítja a tömegeket” – vélekedett Kelemen Hunor.