Nyitókép: Geert Vanden Wijngaert

Államválságot okozhat a kormánykonfliktus Németországban

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2018. június 26. 14:46
Az új osztrák kancellár markáns álláspontot képvisel a menekültválságban, mégis közvetíteni szeretne az európai országok között – mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az új osztrák kormány egyfajta híd szerepére törekszik Európán belül a V4-ek és Nyugat-Európa között – mondta Kiss J. László. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára hozzátette: Ausztriának a második világháborút követően is volt egy „diplomáciai szolgáltató funkciója”, már a helsinki folyamatban is közvetítő szerepet töltött be.

Sebastian Kurz kormányprogramjában világosan megfogalmazta, hogy Ausztria továbbra is híd akar lenni – hangsúlyozta a szakértő.

„A menekültkérdésben lényeges változás történt”

– emelte ki. 2016-ban egy Kurz által – akkor még külügyminiszterként – kezdeményezett bécsi értekezletnek köszönhető, hogy lezárták a balkáni menekültutat.

Sebastian Kurz osztrák kancellár is Európán kívül szeretné a menekültekről eldönteni, hogy ki a gazdasági és ki a valódi menekült – tette hozzá a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A politikus szerint nem a kvótára és az újraelosztásra kell fókuszálni, hanem a külső határok biztonságára.

A jelenlegi német kormányválság az egész német pártpolitikai rendszer átalakulásához vezethet – véli a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, aki szerint a CDU középbal irányba, vagyis a zöldek és a szociáldemokraták programja felé nyitott. Sokan azt mondják, hogy a konzervatív ideológiát el is hagyta Angela Merkel – tette hozzá. Így a két kormányzó párt közös alapértékek iránti elkötelezettsége már nem áll fenn. „Ebből az következne, hogy a CDU egy baloldali pártegyüttműködésbe betonozhatja be magát, míg a CSU, ha országosan indulna, akkor lényegében ő lenne az igazi, hiteles, jobboldali, keresztény alapokon álló párt” – fogalmazott Kiss J. László.

A CDU átmenne a baloldali tartományba, ha országossá válna, a CSU lehetne a meghatározó jobboldali párt,

és az Alternatíva Németországnak a jobboldalra szorulna – tette hozzá a szakértő. Koalíciós partnerei élesen bírálják Angela Merkel politikai irányváltását.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a német kormányválság legfontosabb pontja a menekültkérdés. „Ha ezt nem oldják meg, akkor egy államválság is lehet, ami azt jelenti, hogy az állam működésének zavarai is előállhatnak” – hangsúlyozta a szakértő, aki emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben több kormány is megbukott a menekültválság miatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiss J. László Ausztria híd szerepéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kiss J. László német belpolitikai válságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást