Nyitókép: KEVIN LIM

Trump: nagyon gyorsan megkezdődik az atommentesítés Észak-Koreában

Infostart / MTI
2018. június 12. 08:11
Donald Trump amerikai elnök bejelentette a Kim Dzsong Un észak-koreai elnökkel kedden tartott szingapúri csúcstalálkozó után, hogy megállapodásuk alapján "nagyon gyorsan megkezdődik" az atommentesítési folyamat Észak-Koreában.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a dokumentum keddi aláírását követően búcsúzóul ismét kezet rázott, keddi szingapúri csúcstalálkozójuk ezzel véget ért. Kim Dzsong Un elhagyta a Capella szállodát, a találkozó helyszínét, és szálláshelyére távozott. Várhatóan még a nap folyamán elhagyja Szingapúrt is.

A közösen aláírt dokumentumot Trump "meglehetősen átfogónak" nevezte, de mást nem mondott róla. Az észak-koreai vezető a maga részéről az aláíráskor azt mondta,

"a világ jelentős változást fog tapasztalni",

ő és Trump úgy döntött, hogy "maguk mögött hagyják a múltat".

Egyikük sem bocsátkozott részletekbe arról, hogy milyen eredményeket értek el a csúcstalálkozójukon, a sajtótájékoztatójuk szűkszavú volt. Az amerikai elnök még annyit mondott, hogy "nagyon sokszor fog még találkozni" Kimmel, és - mint fogalmazott - teljesen biztos, hogy meghívja őt a washingtoni Fehér Házba. Trump "nagyon tehetséges embernek" nevezte Kimet, "aki nagyon szereti a hazáját".

A dokumentumban Phenjan elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, az Egyesült Államok pedig biztonsági garanciákat vállal

- jelentette az AFP francia hírügynökség.