Nyitókép: Pixabay.com

Helyszínek, ahol gondot okoz a sok turista

Infostart
2018. április 17. 05:40
A BBC összeállításában öt olyan helyszínt mutat be, ahol a turisták tömegét nem nézi jó szemmel a lakosság. Egyes helyeken kénytelenek voltak kényszerszünetet tartani, máshol az árakat emelték meg a terület védelme érdekében.

Thaiföld: Maya-öböl

Márciusban a thai hatóságok úgy döntöttek, egy időre bezárják a népszerű Maya-öblöt – írja a portál. A félreeső öböl népszerűségét A part című filmnek köszönheti, mely 2000-ben debütált Leonardo di Caprio főszereplésével. Azóta napo 4000-5000 látogató lepi el a festői környezetet.

Forrás: Pixabay.com

A szakértők szerint az öböl koralljának 77 százaléka került veszélybe az ideérkező hajók horgonya miatt. A lap szerint tervezett négy hónapos szünet ezt a problémát nem fogja orvosolni. Thon Thamrongnawasawat bízik benne, hogy az intézkedéssel és korallültetéssel visszafordítható a jelenség. A módszer egy másik – hasonló bajban lévő – szigeten már segített korábban.

Olaszország: Cinque Terre

Az öt városból álló, színes házairól ismert különleges területen 5 ezren élnek. Az 1999-ben nemzeti parknak nyilvánított helyszínt évente 2 millió turista látogatja meg. A vendégek szívesen kirándulnak a városokat a szőlőültetvénnyel összekötő ösvényen, melyek állapota az erózió és a túlzott használat miatt jelentősen romlott az utóbbi időben. A Riamaggiore és Manarola közötti út 2012 óta zárva van, miután ausztráliai utazók balesetet szenvedtek rajta, de idén is történt már baleset a környék egy másik útvonalán.

Forrás: Pixabay.com

A hatóságok egy alkalmazás fejlesztése és tesztelése mellett döntöttek, melynek segítségével a turisták tájékozódhatnak, hogy aktuálisan hányan vannak az utakon: amikor vörös riasztást jelez, az útvonalak túlterheltek. A látogatókat továbbá arra ösztönzik, hogy váltsák ki azt a kártyát, mellyel igénybe vehetik a helyi közösségi közlekedést.

Peru: Machu Picchu

Peru ősi inka fellegvárához az Andok tájain és felhőkbe burkolózó erdőkön át vezet az út, sokak szerint ez teszi igazán különlegessé a kirándulást. A látogatók sokasága azonban megrongálódott utakhoz, szeméttelepekhez és szabálytalan kempingekhez vezetett. Éppen ezért 2005-ben a perui kormány maximalizálta az Inka Ösvényen áthaladó turisták számát, a Machu Picchut így közúton érik el a legtöbben.

Forrás: Pixabay.com

Tavaly a hatóság jegyrendszert vezetett be, mellyel kontrollálni tudják a helyszínre érkező turisták számát.

Dél-Korea: Csedzsu-sziget

A legtöbbet használt repülőút a Szöult a Csedzsu-szigettel összekötő volt. Tavaly csaknem 65 ezer járat közlekedett a két reptér között, évente 15 millió turista látogatja meg a szigetet, ami vulkanikus tájakkal, festői vízesésekkel és egy – a nászutasok által kedvelt – erotikus parkkal várja a közönséget. A népszerűségnek erős környezetkárosító hatása van a környéken – mondta a BBC-nek Kang Won-bo, egy helyi tiltakozó csoport vezetője.

Forrás: Pixabay.com

A sziget a kínai turisták körében is népszerű. Érdekesség, hogy tavaly Kína megtiltotta, hogy az utazási irodák utakat szervezzenek Dél-Koreába, miután annak vezetői hozzájárultak az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítéséhez. A tilalmat időközben feloldották.

Kolumbia: Kristály-folyó

A növényeknek és a fényjátékoknak köszönhetően a Kristály-folyó vize piros, rózsaszín, élénk zöld és sárga színben pompázik. Ez a terület korábban a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erőinek territóriuma volt, így gyakorlatilag nem jártak erre turisták. 2016 óta azonban a látogatók elkezdték birtokukba venni a területet, hogy megcsodálják a lélegzetelállító természeti jelenséget. Ez a hirtelen jött turistaáramlat veszélyezteti az egyedülálló növények biztonságát.

Forrás: Wikipédia

Éppen ezért szigorú szabályokat vezettek be: kitiltották a műanyag palackokat, a naptejet, a rovarirtót, nem szabad dohányozni, etetni a halakat, sőt a folyó egyes szakaszain úszni sem. Decemberben pedig – a folyó védelme érdekében – korlátozták a látogatók számát.