A rendszerváltás óta nem voltak ekkora tüntetések Szlovákiában

Infostart
2018. március 9. 21:55
Megteltek délután a szlovákiai városok terei, a tüntetők Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának kivizsgálását és egy új kormányt követeltek.

Becslések szerint csak Pozsonyban 30–40 ezren vettek részt a tüntetésen, más városokban is többezres tömegekről érkeztek hírek - írja a pozsonyi ujszo.com.

Világszerte zajlottak tüntetések, elsőként az ausztráliai Sydney-ből érkeztek hírek az ottani megmozdulásról. Szlovákia több tucat városában – köztük magyarlakta településeken is – délután öttől gyülekeztek a tüntetők a köztereken.

Több helyszínen is felolvasták a meggyilkolt Ján Kuciak öccse, Jozef levelét, aki arról írt, Ján és Martina megmutatta, hogy szerény körülmények közül indulva is meg lehet váltani a világot, munkával és alázattal.

A tüntetők az „Elég volt Ficóból!”, „Lemondani!”, „Szégyen!” rigmusokat skandálták, és a kulcsaikat csörgették a tereken.

A legnagyobb, pozsonyi megmozdulás délután hat óra után pár perccel ért véget, és végig békésen zajlott. Később néhány százan a kormányhivatal elé vonultak, ahol kormányellenes jelszavakat kiabáltak.