Magyarország is a terítéken - jöjjön a rettegett hetes cikkely?

Infostart
2017. július 12. 10:22
Egy friss tanulmány szerint komoly aggodalomra ad okot a médiaszabadság és a sajtó sokszínűségének helyzete Magyarországon. A dokumentumot kedden ismertették az Európai Parlamentben. Az egyik Fideszes EP-képviselő szerint a tanulmány számos botrányos valótlanságot állít és elfogult.

Az Európai Politikai Tanulmányok Központja által az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának megbízásából elkészített értékelésben a magyar, a bolgár, a francia, a görög, a lengyel, az olasz, illetve a román sajtó helyzetét hasonlították össze.

A Magyarországról szóló részben arról számoltak be, hogy

50 százalék feletti a politikai pártokhoz kötődő sajtótermékek aránya,

bizonyos kormánypárti újságok reklámbevételeinek akár a 29-80 százaléka is az államtól, vagy állami cégektől származik.

Az első felszólaló, Barbara Spinneli, az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a hamis hírek egyre inkább elterjednek, és egyre inkább harcolni kell ellene, amiben a politika segítségére is szükség van.

Később hozzátette: az igazi médiaszabadság azt jelenti, hogy a sajtó független a politikai és gazdasági érdekcsoportoktól.

Thijs Berman, az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet munkatársa, korábbi holland munkáspárti képviselő szerint

egyre több kormány él a direkt befolyásolás eszközével

és orosz irányítással zajlik a hamis hírek terjesztése.

Bárd Petra, a tanulmány egyik szerzője kijelentette, a cenzúra nem a törvényeken, hanem a finanszírozási struktúrákon keresztül valósul meg.

"Az államnak nem szabad beavatkoznia a médiapiaci viszonyokba, de biztosítania kell, hogy megfelelő pluralitás érvényesüljön az adott tagállamban a média területén.

Ha valaki nem tartja be a média sokszínűségének elveit, akkor akár a hetes cikkely életbe léptetését is érvényesíteni kell"

- vélekedett.

Gál Kinga fideszes képviselő felszólalásában leszögezte: a bemutatott jelentés rendkívül elfogult, tele van csúsztatásokkal és összeesküvés-elméletekkel.

"Azt az érzést kelti bennem, mintha nem egy tanulmányt, hanem a bulvársajtót olvastam volna" - fogalmazott a képviselő.

A kormánypárti politikus úgy vélte,

a tanulmány számos botrányos valótlanságot állít,

és ezeket vagy semmivel nem támasztja alá vagy csak magyar nyelvű, meglehetősen szubjektív cikkekkel.

"Már önmagában az, hogy azonnal javasolja a hetes cikkely alkalmazását a bizottság felé azokkal szemben, akik kifejezetten veszélyeztetett országoknak minősülnek, azt az érzést kelti bennem, hogy

talán eleve megrendelésre készült"

- mondta Gál Kinga.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője aláhúzta: Magyarországon és Lengyelországon szisztematikusan sérül a sajtó szabadsága és sokszínűsége.

"Álhírek, félretájékoztatás és propaganda. Ez a hivatalos politikája a magyar és a lengyel kormánynak"- mondta a képviselő.

A képviselők és szakértők több felszólalásban bírálták a holland, valamint a brit sajtó függetlenségét is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarország is a terítéken - jöjjön a rettegett hetes cikkely?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást