Feloszlik a koalíció Finnországban

InfoRádió / MTI
2017. június 12. 22:42
Juha Sipilä finn kormányfő hétfőn egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy felmondja a koalíciót a Finnek Pártjával annak erőteljes jobbratolódása miatt.

Sipilä szerint többé nem adottak az együttműködés feltételei Jussi Halla-aho pártjával, amely a második legtöbb képviselővel rendelkezik a finn parlamentben. A harmadik koalíciós partnerpártot, a Nemzeti Koalíciós Pártot vezető Petteri Orpo finn pénzügyminiszter értékrendbeli eltérésekre hivatkozva szintén jelezte: nem kíván együttműködni a Halla-aho vezette Finnek Pártjával.

Halla-ahót szombaton választották meg a Finnek Pártja élére, amelynek vezetése a tisztújítás során erőteljesen populista arculatot nyert. A korábban Igazi Finnek nevet viselő tömörülés 2015 májusa óta támogatja Sipilä Centrumpártjának munkáját a konzervatívokkal együtt.

A centrum és a konzervatívok összesen 86 hellyel rendelkeznek a 200 fős parlamentben. Elemzők szerint a miniszterelnök két kisebb ellenzéki párttal, a Svéd Néppárttal és a Kereszténydemokratákkal tervez együttműködést annak érdekében, hogy biztosítsa az abszolút többséget költségvetési és reformtervei megvalósításához. Mindkét tömörülés késznek mutatkozik a tárgyalásra. Egy ilyenfajta négyes koalíciónak 101 képviselője lenne.

Halla-aho a finn bevándorlási politika heves bírálója, és szeretné, ha országa kilépne az Európai Unióból. A politikust 2012-ben népuszítás miatt pénzbírsággal sújtották. Halla-aho a mérsékeltnek számító Timo Soini finn külügyminisztert váltotta a párt élén.