Az unió védelmét is megrogyasztja a Brexit?

Infostart
2017. május 4. 07:36
Jelentősen csökken az Európai Unió súlya a NATO-n belül a brit kilépéssel - egyebek közt erről beszélt a szövetség főtitkára az Európai Parlament szakbizottságai előtt.

Az Európai Unió védelmi képességeinek növelése fontos a közösség és fontos a NATO számára is, egymást kiegészítik, és nem pedig versenytársként jelennek meg – mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottsága, valamint biztonsági és védelmi albizottsága előtt tartott beszédében.

„Az Európai Unió védelmi együttműködése nem alternatívája a NATO kollektív védelmének, ezt a szövetség a továbbiakban is biztosítja európai partnereinek. A helyzet illusztrálása kedvéért jelezném, az Egyesült Királyság kilépése után a NATO védelmi fejlesztéseinek mintegy 80 százaléka nem Európai Uniós tagállamoknál jelentkezik majd” - mondta a főtitkár, más példákat is hozva arra, hogy az EU súlya milyen jelentősen csökken a szövetségen belül a brit kilépéssel.

Kiemelt fontosságúnak nevezte az európai védelem megteremtését, és elismerőleg szólt a katonai kiadások növeléséről, elérhetőnek tartja a két százalékos GDP-arányos szintet 2024-re. Megismételte, nem csak többet, hatékonyabban is kell költeniük a tagállamoknak.

„Oroszországgal kapcsolatban a védelem és párbeszéd fontosságára hívnám fel a figyelmet. A szövetség keleti szárnyának nem azért erősítjük meg a védelmét, hogy azzal konfliktust provokáljunk Oroszországgal, éppen ellenkezőleg, azért tesszük, hogy elkerüljük azt” - fogalmazott Jens Stoltenbeng.

A főtitkár az Európai Parlamentben beszélt arról is, egyre gyakoribb és egyre veszélyesebb kiber- és hibrid fenyegetettségnek vannak kitéve a NATO-tagországok, illetve a szövetség központi rendszerei.

„Lehetnek egymástól eltérő vélemények a NATO-partnerekről, de az nyilvánvaló, hogy Törökországnak különösen fontos szerepe van Európa biztonsága szempontjából” - mondta a főtitkár, jelezve, Ankara stratégiai partner a közel-keleti régió stabilitása szempontjából, fontos szövetséges az Iszlám Állam ellen vívott küzdelemben, továbbá kulcsfontosságú partner a migráció kezelésében is.

Jens Stoltenberg az EP bizottságai előtt hozzátette, az Európai Unió és a NATO katonai képességeinek összehangolásával megvan az a kapacitás, amely hatékony fellépést képes biztosítani a terrorista csoportok felszámolásához.