Az új elnök felbolygatja az Európai Parlamentet

Infostart
2017. január 18. 18:35
Antonio Tajani európai parlamenti elnökké választásával, illetve az eddigi néppárti-szociáldemokrata megállapodás megszűnésével várhatóan nagyobb politikai vita lesz, az eddiginél több alternatíva jelenik meg a strasbourgi vagy a brüsszeli plenáris üléseken - véli Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője.

Természetesen nem ugyanazok az erőviszonyok jellemzik majd Tajani parlamenti elnökségét, mint amelyek Martin Schulz elnökségét jellemezték az első két és fél éves ciklusban. Már csak azért sem, mivel Martin Schulz egy kifejezetten karizmatikus, erős egyéniség volt kemény politikai ambíciókkal. Ugyanezt nem mondanám el Antonio Tajaniról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ő nem lenne politikus, ne lenne politikus arcéle, csak ő sokkal simulékonyabb és kevésbé karizmatikus – véli a Bruxinfó főszerkesztője.

Hozzátette, hogy talán éppen erre van szükség.

Nagyon fontos az is, hogy változik a környezet – tette hozzá.

„Éppen az európai parlamenti elnökválasztás emel ki egy olyan helyzetet a kampány során, hogy a szocialisták gyakorlatilag kiléptek abból a nagykoalícióból, amit két és fél évvel ezelőtt a két legnagyobb frakció, az Európai Néppárt – a jobbközép – és a szocialisták és a demokraták – a balközép – kötött, és amely tulajdonképpen két és fél éven keresztül szinte Martin Schulz bábáskodása mellett egy nagykoalíciót jelentett az Európai Parlamentben féken tartva az euroszkeptikus populista erőket” - fejtette ki Gyévai Zoltán.

Az Európai Néppárt a liberálisokkal lépett koalícióra, gyakorlatilag kötött egy paktumot. Ez a paktum nem csak és kizárólag az elnökválasztásra vonatkozott. Guy Verhofstadték cserébe azért, hogy Tajánira szavaztak, egy közös platformot hoztak tető alá, amelynek vannak kifejezetten előre mutató részei is, amelyek az európai uniós reformokra vonatkoznak, és végső soron például egy konvenció összehívásáról szól, hogy az Európai Unió majd egy igazi reformfolyamatot indítson el – emlékeztetett a Bruxinfó főszerkesztője.

Gyévai Zoltán szerint azzal, hogy a szocialisták felrúgták ezt a megállapodást, elképzelhető, hogy

az eddigieknél komolyabb politikai viták lesznek az Európai Parlamentben, és a szocialisták többször hangoztatják majd az ellenérveiket, kifogásaikat.

Tulajdonképpen úgy működött az Európai Parlament az elmúlt két és fél évben, hogy minden fontos kérdésben – egyesek szerint az apróbb kérdésekben is – a jobboldal és a szocialisták egyeztettek egymással. Tehát mindig egy közös platformot kell kitárgyalni. Ez pedig nagyon sok időt és energiát emésztett fel, és elnyomott számos alternatívát. Az Európai Parlamenten belüli vitakultúrára, az alternatívák megjelenésére negatív hatással volt. Ilyen szempontból úgy gondolom, hogy pezsgőbb és sokszínűbb Európai Parlamentre van kilátás a következő két és fél évben – véli a Bruxinfó főszerkesztője.

Ám véleménye szerint forradalmi változás nem következik be.

„Egyszerűen azért nem, mert az a logika, ami eddig együttműködésre késztette hivatalos formában a frakciót, valahogy most is működni fog. Azokban a kérdésekben pedig, amelyek igazán nagy tétre mennek, továbbra is lesz egyeztetés” - véli Gyévai Zoltán.

További részletek az InfoRádió Brüsszeli hét című európai uniós szakpolitikai magazinműsorában az este hét órai hírek után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagyobb viták lesznek az Európai Parlamentben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást