„Határozottság és egység kellene az EU-ban”

Infostart
2016. október 27. 11:11
Nagyobb határozottságot és egységet kérnek az Európai Parlament képviselői az uniós állam- és kormányfőktől a migrációs válság kezelése és Oroszországgal kapcsolatban. A politikusok az EP strasbourgi ülésén vitatták meg a múlt heti uniós csúcs témáit.

98 százalékkal csökkent a Görögországba érkezett menekültek száma egy év alatt, azonban Olaszországra továbbra is nagy nyomás nehezedik – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a múlt heti csúcsról az Európai Parlamentben tartott strasbourgi vitán.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jelezte, a testület elkészítette és a tanács elé terjesztette az európai menekültügyi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatát, amely a szolidaritáson alapul.

„Görögországnak további segítséget kell nyújtanunk. Folytatnunk kell a migránsok elosztásának programját, és a menekültek áttelepítését is Törökországból az unióba” - mondta a bizottsági elnök, aki kiemelte, hogy a külső határok védelme érdekében rekord idő alatt sikerült létrehozni és telepíteni az új közös határ- és partiőrség egységeit.

Manfred Weber az Európai Néppárt képviselőcsoportjának német vezetője arról beszélt: miközben az EP megszavazza a menekültválság kezelésére tett javaslatokat, az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők egymással civakodnak. Félre kellene tenni a nemzeti egoizmust, helyette határozottságra és egységre lenne most szükség, ezt kéri a Tanácstól.

Sophia In't Veld a liberálisok holland képviselője kifogásolta, hogy a Tanács és a Bizottság vezetője sikerről beszél, miközben az ENSZ jelentése szerint 2016-ban sokkal több menekült veszett a Földközi-tengerbe, mint előtte bármelyik esztendőben.

Oroszországgal kapcsolatban Donald Tusk azt mondta, az állam és kormányfőknek nincsenek illúzióik.

Moszkva az Európai Unió országaiban dezinformációs kampányokat folytat, hekkertámadásokat indít, igyekszik beavatkozni a kontinens politikai döntéshozatalába, rendszeresen megsérti a tatállamok légterét, támogatja Ukrajnában a konfliktus fennmaradását.

Syed Kamall az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, a szankciók még nem működnek megfelelően, ezért ki kell terjeszteni azokat és fel kell mérni, milyen lehetőségei annak még a közösségnek.

Manfred Weber az EPP politikusa is arról beszélt, meg kell vizsgálni az unió lehetséges válaszlépéseit például Oroszország szíriai ténykedése miatt is. Hiszen Putyin csak az erőből ért, ezért nagyobb erőt, határozottságot kell mutatnia az Európai Tanácsnak is.

További részletek az InfoRádió EP Percek című műsorában csütörtökön fél hat után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
„Határozottság és egység kellene az EU-ban”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást