Szijjártó: "Legalább ne sértődjön meg Juncker"

InfoRádió / MTI
2016. október 7. 18:32
Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének Európa érdekeit kellene védenie - jelentette ki pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megjegyezve: de "legalább ne sértődjön meg, amikor helyette ezt a magyar kormány megteszi".

A külügyminiszter ezt arra reagálva közölte, hogy az Európai Bizottság elnöke pénteken Párizsban felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy tartsák tiszteletben a menekültek elosztására vonatkozó brüsszeli döntést. Jean-Claude Juncker arról beszélt, hogy bizonyos tagállamok nem hajtják végre azt a döntést, amely 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti szétosztásáról szól. "A vég kezdetét jelenti, ha a rögzített, demokratikusan kidolgozott szabályt már nem tartják tiszteletben a tagállamok" - hangsúlyozta Juncker, amivel az AFP francia hírügynökség szerint mindenekelőtt Magyarországra, és a kvótareferendumra célzott.

Szijjártó Péter ennek kapcsán azt írta: az "Európai Bizottság elnökét láthatóan rettenetesen zavarja a magyar emberek véleménye". Kiemelte továbbá, hogy míg Jean-Claude Juncker szerint, ami Magyarországon történt, "az a vég kezdete", a külügyminiszter szerint viszont a "demokrácia győzelme".

A külügyminiszter úgy véli Jean-Claude Juncker "talán elfelejtette a feladatát: nem az a dolga, hogy megváltoztassa Európát és az európai embereket, hanem, hogy védje az érdekeiket".