Brüsszelben is aggódnak a brit népszavazás miatt

Infostart
2016. június 22. 16:36
Sorsdöntő lehet a holnapi nap az Európai Unió több évtizedes történetében, hiszen nem kizárt, hogy az Egyesült Királyság polgárai a kilépés mellett döntenek népszavazásukon. A voksolás brüsszeli megítéléséről Fóris György, a Bruxinfó elemzője beszélt az InfoRádiónak.

„Brüsszelben mindenki aggódik. Egyre többen belegondolnak a brit tagság elvesztésébe és kommentálják is. Sokan aggódnak a rendkívül sokrétű pénzügyi-gazdasági kapcsolatok ezer szála miatt, amely ha sérül, akkor nemcsak a briteket sújtja, hanem másokat is, akik ebben érdekeltek. Aggódnak a lehetséges következmények kihatása miatt, piaci és gazdasági oldalról egyaránt” - mondta Fóris György, a Bruxinfó elemzője.

Hozzátette: akadnak olyanok is, akik az integráció alakulása és fejlődése szempontjából gondolkodnak.

„Sokáig tartotta magát az a legenda, hogy ha a britek kilépnek, akkor nem lesz ellensúly, és a bent maradók nem állnak ki az integráció mélyítése mellett, de ez most már nem ilyen egyértelmű. Valamint sokan aggódnak azért is, hogy a britekre rezonálva jó pár tagországban már létező vagy éppen ezen felbuzdult mozgalmak kezdenek majd megfogalmazni hasonló, konkrét törekvéseket. Vagy a saját kétoldalú megállapodás kitárgyalását, testre szabását, vagy mint a franciáknál, a hollandoknál és a dánoknál: a tagságról való népszavaztatás kezdeményezését, brit mintára” - fogalmazott a Bruxinfó elemzője.

Fóris György szerint létezik egy általános aggodalom amiatt is, hogy a túlcsapó hullámok ma még ismeretlen problémákat okozhatnak más tagországokban.

„Tehát sokan aggódnak, de ezt szándékosan nem exponálják túl, mert mindenki attól tart, hogy ha külső szereplők próbálnának ráhatni a népszavazásra Nagy-Britanniában, esetleg épp az ellenkező hatást érnék el és a britek feltennék a kérdést: miért akarnak beleszólni idegenek a mi döntésünkbe? Inkább úgy próbálnak hatni kívülről, hogy a pozitív vonzerőt sugallják. Elmondják, hogy fontosnak érzik őket, örülnének, ha maradnának, de a döntésükben nem befolyásolják őket” - mondta Fóris György, a Bruxinfó elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brüsszelben is aggódnak a brit népszavazás miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást