Hatalmas anyagi háttérrel vágtak bele Kínában az autózás céltudatos fejlesztésébe a 2000-es évek elején – mondta Szécsényi Gábor.
Hozzátette: léteztek kínai autómárkák korábban is. Általában nagy világmárkák vagy európai márkák farvizén felnövekedve, licencgyártóként kezdték, de óriási állami támogatások és tőkeinjekciók révén fölfejlesztették a technológiájukat és a gyártásukat.
„Szellemi kapacitásban is ott vannak, hatalmas egyetemek képeznek nagyon sok mérnököt, tehát
- kutatási erőben a világ élvonalában állnak,
- a gyártás, tehát maga az autókészítés jelentősen olcsóbb a munkaerő alacsonyabb ára miatt Kínában,
- és nagyon ügyesen léptek az akkumulátor technológiában is.
Egyrészt a ritkaföldfémek jelentős része Kínában található, de arra is nagyon odafigyeltek az elmúlt 15-20 évben, hogy a ritkaföldfémbányák, lelőhelyek jelentős részét bárhol a világon, Ausztráliától Dél-Amerikáig vagy Afrikáig fölvásárolják.”
Aki ma nikkelfémhidrid, vagy lítiumionos akkumulátort akar gyártani, nikkel fémhidridet már kevésbé, mert ez egy elmúló technológia, nem tudja megkerülni a kínai beszállítókat, a kínai gyártókat és alapanyagforgalmazókat – fogalmazott a szakértő az Arénában.
Ezek a tényezők bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy Kína az élvonalba lökje magát az elektromos autók gyártása terén – összegzett Szécsényi Gábor.
A főszerkesztő arról is beszélt, hogy korábban úgy alapíthatott külföldi márka Kínában gyárat vagy ottani leányvállalatot, hogy ha abban jelentős állami tőkehányad volt, tehát tisztán külföldi magántulajdon nem létezhetett.
Nagyon nagy állami autógyárak vannak, vagy voltak korábban is, és ma is léteznek, tisztán állami tulajdonban, de az utóbbi időben egyre több és nagy márka nő föl látható állami tulajdon nélkül.
A kereszttulajdonlások miatt nem mindegyik autógyár tulajdonosi háttere mutatkozik meg egyértelműen, de kívülről ránézve a nagy márkákra egyre több olyan van, amiben nincs állami tulajdon – fogalmazott.
Az Aréna műsorvezetője Kocsonya Zoltán volt. A teljes beszélgetést megnézheti, meghallgathatja alább: