Az MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik, teljesítménye kiváló, számos olyan alkotóműhellyel rendelkezik, amely a világ élvonalába tartozik, nemzeti kincsnek tekinthetők, gyökeres átalakításra nincs szükség. Ez áll a Magyar Tudományos Akadémia honlapján a közös átvilágítás után. Mi a következő lépés?
Tulajdonképpen nem nagyon állhat más, hiszen az Akadémia nem akarja átalakítani a kutatóintézet-hálózatát. Nyilvánvalóan vannak olyan intézetek, amelyekre igaz, meg vannak olyanok, amelyekre nem. A magyar kutatás egésze nem áll jól. Az innovációs területeken Európában a 22. helyen állunk, ami hátulról az ötödik, tehát ez nem jó helyezés. Nem nagyon mérhető az a szám, amely vállalati oldalról megjelenik mint kutatásfinanszírozási összeg a Magyar Tudományos Akadémiánál. A probléma az, hogy a közösség, Magyarország már szeretné látni azt, hogy az a viszonylag sok forrás, amit elköltünk kutatásra, hogyan hasznosul. Európa le van maradva erőteljesen. Ha az ember elmegy Amerikába, akkor azt látja, hogy a kutatással nem állnak meg, hanem folytatódik tovább, hogy legyen a kutatási eredményből valamifajta szellemi tulajdon, egy szabadalom, olyanfajta megoldás, amit aztán piacosítani lehet. Fontos, hogy az ötletből csináljunk valamit, és azáltal mérik meg az egyetemi professzort is meg a kutatót is, hogy sikerült-e neki egy startup vállalkozást létrehozni, ha szabadalma van. Ebben már nem állunk jól, és ez része ennek az átalakításnak.
Mi a következő lépés most? Mi a tárca terve?
Most arról tárgyalunk, hogy milyen szervezetet tudunk kialakítani, hogyan nézzen ki ennek a szervezetnek a finanszírozása, az irányítása, a stratégiája. Abban maradtunk Lovász elnök úrral, hogy készül egy előterjesztés, ezt bevisszük az Akadémia május 6-i közgyűlésére, és kikérjük a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének a véleményét, hogy mit gondol ezekről az elvekről. Utána már a kormánynak van feladata, hogy ezt az előterjesztést, figyelembe véve természetesen az Akadémia véleményét is, hogyan, milyen formában akarja továbbvinni.
Az Akadémia köztestületének véleménye mennyit számít abban az iratban, amit a kormány elé visznek?
A kormánynak elég határozott az az elképzelése, hogy máshogy kívánja működtetni az Akadémia kutatóintézet-hálózatát. Itt egy állam által finanszírozott, a közösségi érdeket szolgáló kutatóintézet-hálózatról van szó, és a megválasztott kormánynak ebben óhatatlanul van felelőssége is, meg kötelezettsége is. Felelőssége, hogy jól működjön, kötelezettsége pedig az, hogy a jobb működésnek biztosítsa a feltételrendszerét.
És az elszántsága is elég nagy a kormánynak?
Ebben a kormányvélemény nem változott: egy jobban működő rendszert szeretnénk sokkal jobban finanszírozni azért, hogy még eredményesebb legyen. Ez volt az alapvetésünk, és ma is ez az alapvetésünk. Ehhez ragaszkodunk, nekem komoly kormányfelhatalmazásom van arra, hogy az Akadémiával ebben a formában tárgyaljak.
Hogy nézne ki az új innovációs, kutatási, fejlesztési szerkezet a kormány elképzelése szerint?
Ennek több eleme van. Azt szeretnénk, ha ezek a kutatóintézetek nagyjából, mint Németországban, két nagy csoportba kerülnének. Az egyik csoport a Fraunhofer-féle modell, ide olyan kutatóintézetek kerülnének, amelyek alapvetően alkalmazott kutatással foglalkoznak, és ennek megfelelő finanszírozási modellel. Az akadémiai kutatóintézetek többsége az úgynevezett Max Planck-modellt használhatná, amely azt mondja, hogy független az államtól, bizonyos szempontból független a tudományos közösségtől, de az állam finanszírozza, bizonyos időszakonként, 2-5 évente azonban teljes mértékben megnézik az eredményességét a kutatóintézet-hálózatnak. Ezt szeretnénk, és úgy gondoljuk, hogy ez a Magyar Tudományos Akadémia köztestületén kívül fog tudni hatékonyan működni.
Azt, hogy minek mi az eredménye, hogy fogják tudni megnézni?
Van egy sor mérce, amelyből össze lehet hozni egy olyanfajta mérési módszertant, amiből egyértelműen el lehet dönteni, hogy milyen jól működik a magyar kutatási innovációs ökoszisztéma.
Mennyi idő alatt kell felállítani az új rendszert? Van-e a kormánynak erre határideje?
Természetesen van. Minél gyorsabban, annál jobb, hiszen azt a bizonytalanságot, amit mindenfajta átalakulás jelent, csökkenteni kell. Ezért mondtuk azt tavaly, mikor elkezdtük, hogy állapodjunk meg nagyon gyorsan. Tehát ne a kormány mondja meg, hogy én mit akarok, hanem dolgozzuk ki együtt és együttes eredményt próbáljunk meg létrehozni. Legkésőbb 2020. január 1-jétől ezt a feladatot le kell zárnunk, akkor már egy másik struktúrában, egy más finanszírozási szerkezetben fog működni az egész hálózat.
Az álláspontok közeledtek valamit egymáshoz? Mert ami az Akadémia honlapján olvasható, abból az szűrhető le egy laikus számára, hogy nem, mert ők azt mondják, hogy nincs szükség teljes átalakításra, ön azt mondja, hogy szükség van teljes átalakításra.
Ha megnézzük azt a dokumentumot, amit Lovász elnök úrral aláírtunk, ott az álláspontok abban az értelemben közeledtek, hogy ő azt mondja, ha a kormány ezt az Akadémián kívül képzeli el, akkor azt ő tudomásul veszi. Nem támogatja, de tudomásul veszi, viszont az összes többi pontban egyetértettünk.
De a célban nem értenek egyet, csak a célhoz vezető út egyes lépéseiben…
A célban egyetértünk, abban, hogy a magyar kutatási rendszer nem olyan színvonalú, mint amit gondolunk és amilyen lehetne, és hogy ezen változtatni kell, abban is egyetértünk. Amiben nem értünk egyet, hogy ezt az Akadémián kívül vagy az Akadémián belül hozzuk létre. Az Akadémia véleménye teljesen logikusan az, hogy maradjon ott, ahol van. A kormány véleménye pedig az, hogy kerüljön ki.
Számolnak-e a kutatók elbizonytalanodásával?
Ezért fontos, hogy nagyon gyorsan zárjuk le. A kutatók most várják, hogy mi történjen. Vannak olyan kutatói csoportok, például a Lendület kutatói, akik intenzíven részt vesznek ezekben a tárgyalásokban. Ők nagyon komolyan veszik ezt a dolgot, én meg nagyon komolyan veszem az ő véleményüket, hiszen róluk van szó, hogy mit akarnak azok a fiatalemberek, akik itthon képzelik el a jövőjüket. Ezt maximálisan figyelembe fogjuk venni.
Mit akarnak a fiatalok?
Egyértelműen biztonságot, jobb finanszírozást, kiszámíthatóságot. Nyilvánvalóan szeretnének függetlenséget is, hiszen a Max Planck Intézetben pont az a jó, hogy ott tisztán tudományos szempontok alapján határozzák meg az irányokat, és ezen szempontok alapján értékelik azt, hogy mi történjen. Ez egy jó struktúra. Nincs fölöttük egy kormány, nincs fölöttük egy akadémia, hanem van egy másfajta szerkezet, ezért tettünk javaslatot, hogy hozzon létre egy vagyonkezelő alapítványt az állam és az Akadémia közösen, tegyünk bele mindent, határozzuk meg a működés feltételeit, biztosítsuk a garanciákat, aztán vágjuk el a viszonyt, és utána hagyjuk a tudományt magától működni. Ez a kormány elképzelése.
A reálgazdaságnak milyen szerepe lesz ebben az új szerkezetben?
A vállalati innováció, vállalati kutatás Magyarországon magas színvonalon folyik. A kutatásfejlesztésre, innovációra ma a teljes összeg háromnegyedét ők költik el a saját pénzükből. Emiatt aztán követelnének is, de nem tudnak együttműködni egy akadémiai kutatóintézettel, egy egyetemmel.
Kapacitáshiány van, képességhiány van, akarathiány van az együttműködésre?
Ez összetett. Van kapacitáshiány, például eszközhiány. Úgy nagyon nehéz együttműködni egy vállalattal, ha a vállalat eszközeinek a színvonala messze meghaladja az egyetemi kutatóintézetek színvonalát. Nehéz úgy is együttműködni, ha nem azt a nyelvet beszéljük, tehát az egyik csak abban gondolkodik, hogy egy cikket írjunk a végén, mert ez a mérce. Egy vállalatnál nem lehet így működni. Ebben van feladata mindenkinek, van feladata a magyar államnak, olyan kutatási infrastruktúrákat kell létrehoznunk, amelyek alkalmassá teszik együttműködésre például az akadémiai kutatóihelyeket vagy az állami intézményeket.
Lehetséges, hogy lesznek olyan kutatók Magyarországon, akik bemennek a vállalati környezetbe, és leteszik a cikkíró laptopjukat?
Azért ez kényes víz. Vannak olyan kutatók, akik kutatni szeretnek és szándékosan nem akarnak vállalati környezetben dolgozni, meg vannak olyan kutatók is, akik átülnek olyan ipari fejlesztői környezetbe, ahol egyébként a tevékenység, amit végeznek, lehet, hogy magasabb színvonalú, mint a kutatóintézetben volt. Azért, mert mások a követelmények, mások az eszközök, mások a feltételek. Tehát mindig kétfajta kutató van. Egy dolog biztos: ahhoz, hogy valaki tudományos fokozatot szerezzen – Magyarországon ez a PhD –, annak vannak feltételei.
A cikk.
Az egyik feltétele az az, hogy mérjük meg azt a szakmai tudományos eredményt, amit létrehoztam, és azt úgy lehet jól megmérni, hogy ebből írok egy publikációt, amit mások meg fognak nézni, és azáltal mérik meg, hogy ezt kritizálják vagy kedvelik, hivatkoznak rá vagy nem hivatkoznak rá. Csak a világ abba az irányba halad, hogy itt ne álljunk meg, hanem tegyük meg a következő lépéseket. Egy akadémiai kutatói környezetben ugyanúgy létre lehet hozni startup vállalkozást az adott ötlet termékesítésére.
Mekkora kockázatot bír bevállalni az államilag finanszírozott tudomány? Mert tíz startupból egy éli túl az egy évet.
A startupokat normálisan nem az állam finanszírozza, ez csak Magyarországon lenne így, mert egyelőre még nem alakultak ki ezek a struktúrák. A probléma, hogy Magyarországon valami miatt eljutunk odáig, hogy van ötletünk, és írunk belőle egy cikket, de odáig már nem jutunk el, hogy ebből szabadalmat készítsünk elő. Az Akadémia teljes hálózatnak, a tizenöt kutatóintézetnek 2018-ban egyetlen darab szabadalma nem jelent meg.
Az innovációt és a fejlesztéseket tekintve van, aki lehetőségnek tartja Magyarországot?
Ha megnézzük azt, hogy a magyar kutatóhelyeknek vagy az egyetemeknek milyen szintű kapcsolatrendszere van Nyugat-Európában, akkor ez nem jó. Nincs kapcsolatrendszerünk Nyugat-Európával, nincs kapcsolatunk az Európai Unió többi államával, mert nem jó pályázatokat adtunk be. Ha csak fél százalékát tudtuk elhozni annak az összegnek, amit egyébként az Európai Unió most, ebben a ciklusban kollaboratív kutatásra szán, akkor nincs kapcsolatrendszerünk.
Milyen ütemben mennek tovább az útépítések?
Gyorsforgalmi útból most van Magyarországon nagyjából 1300 kilométer, a program révén, amely 2024-ben fejeződik be, több mint 1100 kilométerrel több, tehát 2400 kilométernyi gyorsforgalmi utunk lesz. Ez lehet autópálya, lehet autóút, de mindenképpen kétsávos, nagy sebességű út. Gyakorlatilag minden megyei jogú város a szomszéd városokkal gyorsforgalmi úton összeköttetésbe kerül, minden gyorsforgalmi út el fog jutni a határig. Illetve azt a célt tűztük ki, hogy lehetőség szerint mindenki bárhol lakik, harminc percen belül érjen el egy gyorsforgalmi utat. Nem állunk meg természetesen, hiszen most jönnek olyan feladatok, mint például az M1-es autópálya lényegi felújítása, ez Magyarország legterheltebb autópályája, ott most gondolkozunk azon, hogy milyen más konstrukciókban és technológiával tudjuk azt az utat felújítani.
Szélesítés?
Nem szükségszerűen szélesítés, inkább arra gondoltam, hogy megtartva a mostani két sáv plusz leállósávot megfelelő intelligens eszközökkel a leállósávot ugyanúgy lehet használni. Ennek az a feltétele persze, hogy a leállósávon mondjuk, 200 méterenként elhelyezünk egy videokamerát, és megnézi azt, hogy a következő 200 méteren rá lehet-e terelni forgalmat a leállósávra, és használjuk a leállósávot is, mert egyébként az üres. A technológia létezik, az A9-es autópályán München és Nürnberg között a leállósáv be van kamerázva, és van tábla, amely megmutatja, hogy rámehetek-e.
Magyarországon van az intelligens rendszerhez elegendő intelligens autós is?
Ha a forgalmat ráengedjük, az pont olyan sáv, mint a bármelyik sáv, és ott van már elég intelligens autós.
A vasútfejlesztés ehhez képest háttérben van? Ha már mindenhova elmegyünk autóval, akkor minek vasutat fejleszteni?
Nem szükségszerűen, az Európai Unió az áruszállítást 2050-ig szeretné átterelni a vasútra. Az unió egyértelműen a vasutat tekinti az úgynevezett gerinchálózatnak, és az úthálózatot ennek a kiegészítésének.
A Ferihegyi repülőtér zajszennyezésének tekintetében mikor lesz végleges megállapodás? Mikor érezhetik a lakók, hogy lehet aludni?
Ez nagyon összetett történet. Változott a megközelítési irány, ez azt jelentette, hogy bizonyos területek fölül elkerültek a repülők, de újabb területek fölött szállnak le, és az ott lévő lakókat ez valóban zavarja. Mindenképpen szeretnénk azt, hogy a repülőtérre ne érkezzen éjfél után repülőgép, vagy ha mégis érkezik és ezt nem önhibáján kívül teszi, akkor bevezetünk valamilyen olyan illetéket, amellyel szeretnénk motiválni arra, hogy tervezze pontosabban a menetrendjét és éjfél előtt szálljon le. Heteken belül letesszük az asztalra a jogszabály-módosítási tervezetet, és lesznek olyan elemek, amelyek nagyon gyorsan megjelennek, tehát érezni fogják a lakosok, hogy nem jön már annyi repülő éjszaka, éjfél és a reggel öt között, illetve lesznek hosszabb távúak is, ami néhány hónapot igénybe vesz. Szeretnénk a lakosságot sokkal jobban informálni és bevonni, ezért a repülőtér saját mérőhálózata mellett a Közlekedéstudományi Intézet már elkezdte annak a részben stabil, részben mobil eszközökből álló mérőrendszernek a telepítését, amely révén pontos méréseket hajtanak végre, és ennek az eredményeit rögtön elérhetővé tesszük megfelelő applikáción keresztül. Sőt, szeretnénk a lakosokat is bevonni olyan formában, hogy idős mérnökemberek, akik otthon vannak, és ha van kedvük ebben részt venni, akkor kapnak egy elhaladási zajmérőt, és megkérjük őket arra, hogy az olyan eseményeket, amelyek szerintük már zavarók, rögzítsék ezzel az eszközzel, és küldjék el nekünk.
Mint egy észlelést.
Ez gyakorlatilag észlelés, és nagyon sok szubjektív elemet tartalmaz, hiszen, ha megnézzük, hogy 2006-hoz képest, bár az utasok száma jelentősen nőtt, de a repülési műveletek száma csökkent, és az új generációs repülőgépeknek a zajterhelése, emissziója feleakkora, mint 2006-ban volt. Ennek ellenére ezt, akinek a háza fölött elmegy hajnali egy órakor egy ilyen hatalmas repülőgép, azért másképp értelmezi. Azt szeretnénk, ha nem lenne repülés éjszaka, megtiltani nyilván nem tudjuk, hiszen akkor be kellene zárnunk a repteret, az pedig nagyon súlyos gazdasági, egyéb ügyeket okozna, hiszen elszoknának a repülőtér használatától a légitársaságok.