„Jelentősen közeledtek az álláspontok, de abban maradtunk, hogy amíg kormány nem dönt a szociális hozzájárulási adó csökkentéséről, nem kommunikálunk konkrét számokról” – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője.
Hetek óta folynak az egyeztetések a két oldal között. A hétfői ülés előtt azt lehetett tudni a két oldal álláspontjáról, hogy míg a munkaadói oldal 6-8 százalék körüli, addig a munkavállalói oldal 10-12 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodott. Legalább 12 százalékos minimálbér- és 10 százalékos garantált bérminimum-emelést szeretnének elérni a szakszervezetek a tavaly megkötött megállapodás újratárgyalásán – mondta még október közepén az InfoRádióban Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke.
A szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése azóta napirenden van, hogy kiderült, idén a gazdasági növekedés jóval alacsonyabb lesz a vártnál.
Mészáros Melinda Világgazdaságnak tett friss nyilatkozata szerint azonban mégis közel lehet a megállapodás, a hétfői ülésen megfogalmazott javaslatokat mindkét oldal egyezteti a következő napokban a saját tagszervezeteivel.
Akkor fogunk visszatérni az asztalhoz, ha a hétfői javaslatok alapján a kormányzati oldal nyilatkozik arról, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése megvalósulhat-e
– mondta a Liga vezetője. A helyzetet bonyolítja – tette hozzá –, hogy még adótörvényeket is kell módosítani. Mindenesetre a kormány azt ígérte, ha november 12-ig nincs megállapodás sem a minimálbérről, sem a szochóról, tehát kicsúsznak a határidőből, akkor a veszélyhelyzeti szabályok alapján is tudja ezt a kérdést kezelni, azaz még az idén életbe léphet a jogszabály.