Nyitókép: Komka Péter

Nagy átalakulás a kedvenc gyümölcsöknél: a málnának vége, jön az áfonya

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2025. július 30. 21:20
Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök magyarországi termesztésére, megfelelő termesztéstechnológiával és jó fajtaválasztással ismét fel lehet lendíteni a bogyós gyümölcsök, köztük a ribizli, a málna vagy a bodza termesztését – mondta az InfoRádióban Takács Ferenc, a FruitVeb alenöke.

Nemcsak a klímaváltozás miatt alakul át Magyarországon a bogyós gyümölcsök termesztése, hanem a munkaerőhiány is jelentős hatással van a gazdák döntésére. Takács Ferenc példaként említette a málnát, amelyből az 1900-as évek végén még európai mércével is jelentős termesztő volt Magyarország, mostanra viszont már csak nyomokban fedezhető fel málnaültetvény az országban. Ellentétes utat járt be a bodza, amely viszont épp az ezredforduló után futott be nagy karriert. „Míg málnát jelenleg Magyarországon néhány tíz hektáron elszórtan termesztenek, addig a bodzából, amelyet a különböző fasorok és út menti sávokból gyűjtöttek a 80-as években, jelenleg már hatezer hektáron termesztik” – mondta a FruitVeb alelnöke. Szerinte az ellentétes útnak az a fő oka, hogy míg a málnát csak kézzel tudják betakarítani, addig a bodza könnyebben begyűjthető, ráadásul sokkal gyorsabban növő faj, amellyel kevés növényvédelemmel és ráfordítással lehet jó bevételre szert tenni.

Takács Ferenc kiemelte, hogy a bogyós gyümölcsökkel foglalkozónak is dolgozniuk kell a klímaváltozás hatásainak kivédésén, így például szerinte ma Magyarországon öntözés nélkül elképzelhetetlen a minőségi gyümölcstermesztés. Ugyanígy szükség van a folyamatos védekezésre a jégverés ellen, amely korábban kivételes jelenség volt, mostanra viszont általánossá vált, így a minőségi almatermesztésben alkalmazott jéghálós támrendszer már „begyűrűzik” a kisebb kultúrákba is. Az is gondot jelent, hogy

az erős napsugárzás már árt a gyümölcsöknek, és a napégés ellen árnyékolást kell alkalmazni.

A tavaszi időszakban pedig a fagyok ellen kell fellépni, mert már néhány fokos beavatkozás megmentheti a termést.

Beszélt a ribiszke helyzetéről is, a fekete ribiszke termesztése szinte teljesen gépesíthető, és így a kézimunkaerő igénye az kiküszöbölhető, ez az előnye, a piros ribiszke – amelyben begyűjtésére már szintén vannak technológiai megoldások – viszont értékesebb, mert fontos alapanyaga a cukrásziparnak, a gasztronómiának, és frissen is szívesen fogyasztják.

„Nagyrészt még fürtösen kell szedni kézi munkaerővel, ez egy picit drágábbá teszi a termesztését, de vannak pozitív jelek, amelyek azt mutatják, hogy újra nagy igény jelentkezik ezekre a gyümölcsfajokra” – mondta Takács Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy átalakulás a kedvenc gyümölcsöknél: a málnának vége, jön az áfonya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást