Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Századvég: már több kkv beruházna, de nem hitelből - Nagy Márton szerint a bankoknak is cselekednie kellene

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2025. március 18. 21:30
A magyar cégek több mint fele azt tervezi, hogy idén növelni a beruházási kiadását - ez derült ki a Századvég vállalati konjunktúrát érintő felméréséből. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a cégek a beruházásaikat nem hitelből, hanem saját tőkéből fedeznék, a bankoknak éppen ezért fordulatot kell elérniük a vállalati hitelezésben.

Fordulatot kell elérni a kis- és középvállalkozások (kkv) beruházási aktivitásában, a kormány kedvező finanszírozási lehetőségek biztosításával és adócsökkentéssel segíti a magyar kkv-szektort - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nagy Márton a Századvég által végzett felmérés eredményeinek ismertetése során hangsúlyozta: a Demján Sándor Program támogatásai jó helyre irányulnak, központi kérdés, hogy a hazai vállalatok versenyképessége dinamikusan fejlődjön. Emellett vizsgálják további adóegyszerűsítések, adócsökkentések lehetőségét. A nemzetgazdasági miniszter közölte:

a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) megállapodás aláírását tervezi, főként a bürokráciacsökkentés, az adócsökkentés és az adóegyszerűsítés kérdésében fogalmaznak majd meg konkrét célokat, amelyeket egy következő négyéves együttműködés keretében teljesítenek.

Nagy Márton azt is elmondta: a Századvég január-februárban végezte a felmérést, amely a vállalati szektort tekintve reprezentatív, és a mintában a kkv-szektor felülreprezentált. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elsősorban azt szerette volna megtudni, hogy mit várnak a vállalatok 2025-ben, és a kormányzat mit tud tenni annak érdekében, hogy a beruházási aktivitást javítsák.

A tárcavezető pozitív fejleménynek nevezte, hogy a felmérés alapján idén a vállalatok 57,1 százaléka tervezi növelni beruházási kiadásait a tavalyi 27,2 százalékhoz képest. Leginkább a mezőgazdaság, az egészségügy és a telekommunikáció területén terveznek beruházásokat a cégek, míg a feldolgozóiparban és a logisztikában kevésbé, a gyenge külső kereslet miatt. "A külső kereslet már a következő hónapokban is változhat, ha a várakozásoknak megfelelően elindul a német gazdaság növekedése" - emelte ki.

A miniszter szerint óvatos optimizmusra ad okot, hogy a vállalatok több mint 42 százaléka a termékeik iránti kereslet élénkülésére számít, és csak 13,5 százalék vár csökkenő keresletet. Főként a mikro- és kisvállalkozások bíznak a kereslet felfutásában, a középvállalkozások és a nagyvállalatok általában pesszimistábbak - jelezte.

A felmérés alapján 2025-ben a vállalatok beruházásait már sokkal kevésbé hátráltatja a munkaerőhiány.

Nagy Márton hangsúlyozta: óvatosságra intenek ugyanakkor a vállalkozások félelmei. A kkv-szektor legjobban az inflációtól tart, a válaszok alapján az inflációs kihívásokkal, a külső kereslettel és az adminisztrációs terhek csökkentésével foglalkoznia kell a gazdaságpolitikának - ismertette.

A vállalatok többsége úgy ítéli meg, hogy az euró árfolyamának változékonysága hatással van működésére, és kiszámíthatóságot, stabil árfolyamot szeretnének látni. A munkaerő létszámát tekintve a cégek 75 százaléka nem tervez változást, a fennmaradó 25 százalékon belül többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést.

A felmérés szerint a vállalatok a tavalyihoz hasonlóan idén is nagyrészt saját tőkéből terveznek beruházni, illetve hatékonyságukat növelni, a hitelhez való hozzáállás visszafogott. A kkv-k még nem tanulták meg, hogy mik a hitelforrások előnyei - mutatott rá a miniszter. Hozzátette: a pénzügyi kultúra fejlesztése szempontjából is nagyon fontos szerepe van a Demján Sándor Programnak.

A hitelezési fordulat főként a kkv-k esetében szükséges gazdaságpolitikai cél, a bankoknak is kell erőfeszítéseket tenniük ennek érdekében - fogalmazott Nagy Márton.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Századvég: már több kkv beruházna, de nem hitelből - Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást