Nyitókép: Andrii Bicher/Getty Images

Az új garzonok ára teljesen vállalható - a többihez képest

Infostart
2024. október 2. 19:33
Érdekes trend az ingatlanpiacon a folyamatos drágulás közepette.

Amíg szinte minden méretkategória árszínvonala töretlenül emelkedik a fővárosban, addig a hagyományosan méregdrága garzonlakások fajlagos átlagára a középmezőnybe süllyedt - írja a Pénzcentrum.

Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 2019 utolsó negyedévétől stagnálni kezdett, majd 2020-tól újra erőre kapott az árszínvonal emelkedése, majd 2021-ben, a járványhelyzet miatti válság ellenére kilőtt az átlagár. A 2023-as év első negyedéves adatai ugyan már azt sejtették, hogy megkezdődött az új építésű lakások árának konszolidációja, erre azonban rácáfolt a 3. negyedéves statisztika. Az újabb kitörés azonban már elmaradt, és némi csökkenés után 2023 év végén újra 1,5 millió forint alá esett a fajlagos fővárosi átlagár. Ezzel szemben az idei első negyedéves és a második nyegyedéves árszínvonal is azt mutatta, hogy megint beindult a drágulás, és ez a trend még inkább rákapcsolt az idei 3. negyedévben, beállítva a jelenlegi 1 millió 588 ezer forintos fajlagos átlagárat, amely történelmi csúcsot jelent Budapesten.

A budai oldal árszínvonala például jóval erőteljesebb emelkedést mutat, miközben a pesti oldal árazása csak lassan emelkedik, így egyértelműen távolodik egymástól a két nagy történelmi várorész átlagára. Már több mint 500 ezer forintos az árkülönbség a budai oldal javára, ami közel 7 ezer forintos növekedést jelent, ami azt is jelenti, hogy újabb történelmi rekordra ért a két nagy városrész közti árszínvonal-különbség.


Általánosságként pedig az mondható el, hogy gyakorlatilag az összes pesti és budai városzrészben tovább emelkedtek az átlagárak, amire egyedül Pest belvárosa cáfolt rá, ahol erőteljes visszaesés tapasztalható.

A lakások méretének növekedésével nem egyenes arányú a fajlagos árak csökkenése. Alegkisebb garzonlakások fajlagos árát beérte a 81-100 négyzetméteres kategória. És, ha folytatódik ez az ütem, lassan a 41-60 négyzetméteres kategória is megelőzheti a grazonok fajlagos átlaágárát, emire eddig még nem volt példa a fővárosi lakáspiacon.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelenleg egy 40 négyzetméternél kisebb új építésű lakást átlagosan 1 millió 515 ezer forintos (az előző negydévben 1 millió 519 ezer forint volt), míg egy 101 négyzetméternél nagyobbat 1 millió 911 ezer forintos (az előző negyedévben 1 millió 882 ezer forint volt) fajlagos áron vehetünk meg Budapesten.