Azt, hogy számos tenger mélyén találhatók ásványkincseket tartalmazó gumók, amelyeket potenciálisan ki lehetne termelni, az 1870-es években fedezte fel egy John Young Buchanan nevű skót vegyész a modern oceanográfia kezdetét jelentő Challenger-expedíció során. Közel száz évvel később, 1965-ben jelent meg John L. Mero The Mineral Resources of the Sea (A tenger ásványkincsei) című könyve, amelynek központi szerepe volt a mélytengeri bányászat koncepciójának elindításában (Dive and Discover, 2024; Cronan, 2015). A jelenleg születőben lévő mélytengeri bányászat a zöld átállás fontosságának növekedésével párhuzamosan egyre ígéretesebb lehetőségnek tűnik számos ország és vállalat számára, ugyanakkor ellentmondásos volta miatt egyre erősebbek a bányászatot ellenző hangok is – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből.
A tengerek és óceánok fenekén a világ számos részén találhatók kritikus fontosságú ásványokban gazdag lelőhelyek, ahol például kobalt, nikkel, réz és mangán koncentrálódik. Ezek az ásványok fontos alkotóelemei többek között a mobiltelefonoknak és egyéb számítástechnikai eszközöknek, továbbá kulcsszerepet játszanak a zöld átállásban, mivel elengedhetetlen alkotórészei az ehhez szükséges technológiáknak, például az elektromos járművek akkumulátorainak, a napelemeknek és az elektromos hálózatoknak.
Értékes gumók
A többféle típusú tengeri lelőhely közül a kutatókat és a cégeket a polifémes gumók foglalkoztatják, mivel technikailag ezek felszínre hozatala tűnik a legmegoldhatóbbnak: a szulfidok és kérgek kitermelésére szolgáló eljárások hasonlóak lennének a szárazföldi bányászathoz, amit persze jóval nehezebb lenne véghez vinni a víz alatt.
A polifémes gumókból becslések szerint több milliárd tonna található a tengerek mélyén.
A begyűjtésének módszerére vonatkozó fő elképzelés jelenleg az, hogy leengednek a tengerfenékre egy robotjárművet, amely összegyűjti a gumókat a felső üledékrétegekkel együtt. Az összegyűjtött anyagokat ezután egy hajóba vezetnék fel feldolgozásra, a hulladékot, például az üledéket és más szerves anyagokat pedig visszajuttatnák a vízbe.
Ilyen polifémes gumók nagyobb mennyiségben a Hawaii és Mexikó között húzódó, Clarion-Clipperton-zóna néven ismert területen, az Indiai-óceán középső részén, valamint a Csendes-óceán délkeleti részén, a Perui-medencében fordulnak elő, 4000-6000 méteres mélységben. Főleg mangánból, vasból, szilikátokból és hidroxidokból állnak, de tartalmaznak nikkelt, rezet, kobaltot, valamint ritkaföldfémeket is
Hatása lehet a bolygó éghajlatára
Ez persze számos környezetvédelmi aggályt felvet, hiszen károsodni fog a tengeri élővilág, hosszú távra megzavarná ez az emberi tevékenység a fajok és ökoszisztémák egyensúlyát, egyes fajokat kihalással is fenyegethetne a mélytengeri bányászat. Felvetődik, hogy miként hatna ez az óceánokban élő mikroszkopikus élőlények, melyek kulcsfontosságú szerepet játszanak az éghajlatszabályozó rendszerben azzal, hogy segítik a szén megkötését a tengerek mélyén és csökkentik az egyéb üvegházhatású gázok, például a metán kibocsátását a tengerfenék üledékeiből. Ráadásul egy közelmúltbeli felfedezés alapján úgy tűnik, a polifémes gumók oxigént termelnek azáltal, hogy az általuk generált elektromos áram hidrogénre és oxigénre bontja a tengervizet. A mélytengeri bányászat ennélfogva a tengerfenéken előállított oxigéntől függő élőlényeket is veszélyeztetné, ráadásul akár a légköri oxigénre is hatással lehet, mivel az óceánok adják a Föld légköre oxigéntartalmának mintegy a felét.
Úgy tűnik, nagyon kellenének azok az anyagok
A mélytengeri bányászat támogatói azzal érvelnek, hogy az segíthet kielégíteni a világ kritikus ásványi anyagok iránti igényét, amely egyre inkább növekedni fog, ahogy az országok fokozzák a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére irányuló erőfeszítéseiket.
Támogatói szerint az is a mélytengeri bányászat mellett szól, hogy a kritikus fontosságú ásványi anyagok szárazföldi lelőhelyei néhány országban koncentrálódnak, ami növeli az ellátási kockázatokat. A Kongói Demokratikus Köztársaság például az egyik legnagyobb kobaltkészletekkel rendelkező ország, ám egyes részein konfliktusok dúlnak (Stallard, 2024). Kína helyzete a kritikus ásványok terén meglévő dominanciája és ennek a Nyugat és Kína közötti fokozódó feszültségek szempontjából fennálló relevanciája miatt különleges.
Az autópiar igényei:
Szabályozási nehézségek is vannak
Bármely ország jóváhagyhatja a mélytengeri bányászatot a kizárólagos gazdasági övezetében. Az ásványkincsek nagy része azonban nemzetközi vizekben található, az itt történő kitermelésükhöz pedig nemzetközi szabályozás szükséges. Ez a szabályozás egyelőre nem létezik, létrejöttéig pedig tilos a mélytengeri bányászat. Az előírások kialakításáért felelős Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (International Seabed Authority; ISA)
2016 óta dolgozik a létrehozásán, és jelen állás szerint 2025-re készül el vele.
Az ISA feladata, hogy biztosítsa a tengeri környezet hatékony védelmét a tengerfenékkel kapcsolatos tevékenységekből eredő esetleges káros hatásokkal szemben. A jamaicai székhelyű hatóságnak a legfrissebb, tavaly májusi adatok szerint 169 tagja van (168 tagállam és az Európai Unió).
Az Oeconomus összegzése szerint a bányászati tevékenység szabályozását illetően az ISA-n belül koránt sincs egyetértés. Vannak országok, például Japán, Kína, Norvégia, Nauru, a Cook-szigetek és Pápua Új-Guinea, amelyek támogatják a mélytengeri bányászatot (Glosserman, 2024), több mint harminc ország azonban valamilyen formában kifejezte ellenkezését. Franciaország betiltaná a mélytengeri bányászatot. Moratóriumot szorgalmaz többek között Kanada, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Svájc, Fidzsi, Palau és Szamoa. Óvintézkedési szünetet (precautionary pause) tart kívánatosnak például Brazília, Chile, Panama, Tuvalu és Vanuatu (Deep Sea Conservation Coalition, 2024). Figyelemre méltó az éles megosztottság a csendes-óceáni szigetországok között: míg például Nauru, a Cook-szigetek és Kiribati nagy potenciált lát a mélytengeri bányászatban, addig Fidzsi, Szamoa, Palau, Vanuatu és más térségbeli országok moratóriumot vagy óvintézkedési szünetet szorgalmaznak.
Az EU álláspontja jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedben.
Egy 2012-ben kiadott kiadványban a Bizottság még kedvezően ítélte meg a mélytengeri bányászat potenciálját, ezzel kapcsolatos célokra több mint 100 millió eurót fordított. Ám az Európai Bizottság által 2020-ban kiadott uniós biodiverzitási stratégia már azt az álláspontot képviseli, hogy a mélytengeri bányászatot nem szabad elkezdeni a tengeri környezetre, a biodiverzitásra és az emberi tevékenységekre gyakorolt hatásának kellő megismerése, valamint a tengeri környezetre csupán mérsékelten káros technológiák rendelkezésre állása nélkül.
Ugyanakkor hivatalos uniós álláspont nincs. Az EU szavazati joggal rendelkezik az ISA-ban, ám nincs felhatalmazása arra, hogy állást foglaljon a tagállamok nevében, így többnyire csupán csendes megfigyelő.
Ami az egyes EU-tagállamokat illeti, a számos európai környezetvédelmi szervezetet összefogó Seas At Risk gyűjtése alapján hét tagállam az óvintézkedési szünetet támogatja, Franciaország (mint már említettük) a tiltást preferálná, Lengyelország pedig támogatja a bányászatot. A többi tagállam állásfoglalása nem egyértelmű vagy nincs hivatalos álláspontja a kérdésben, miként Magyarországnak sincs.
Hatalmi versengés
Az ISA által kiadott feltáró kutatási engedélyek közül a legtöbbel, öttel Kína rendelkezik; Oroszországnak négy engedélye van, a két engedéllyel bíró India pedig az év elején két újabb engedélyért folyamodott. Az Egyesült Államok nem vehet részt a nemzetközi vizekben történő bányászatért folyó versenyben, mivel nem ratifikálta az UNCLOS-t. Ehelyett az a célja, hogy a saját vizeiből szerezzen be kritikus ásványi anyagokat, illetve feldolgozza a szövetségesei által a nemzetközi vizek mélyén bányászott ásványkincseket.
Kína domináns szerepet játszik a világ kritikus ásványkincs-kitermelésében és -feldolgozásában. Az ország közel 30 kritikus ásvány legfőbb kitermelője, és ugyan a legfontosabb elektromos akkumulátor-alapanyagoknak (lítium, kobalt, grafit) nem a fő előállítója, akkora mennyiségben vásárol belőlük, dolgozza fel, finomítja és exportálja őket, hogy ezen anyagok terén is megkerülhetetlen szereplő. A mélytengeri bányászat azonban azt eredményezheti, hogy megszűnik Kína egyeduralma a kritikus nyersanyagok piacán.
A fentieken túl politikailag és gazdaságilag marginális országok globális jelentőségét is növelheti, ha a tengeri erőforrásaik elérhetővé válnak a világpiacokon.
Az autógyártók egyelőre óvatosak
Egyes autógyártók, köztük a BMW, a Renault, a Rivian, a Volvo és a Volkswagen, támogatják a moratóriumot, a GM, a Ford és a Daimler pedig jelenleg nem terveznek mélytengeri nyersanyagokat felhasználni az ellátási láncaikban.
Kételyek vannak abban is, hogy a jelenlegi akkumulátor-technológiák mennyire korszerűek és merre fejlődik ezek gyártása, tényleg szükség lesz-e ekkora mennyiségben a fenti ásványi anyagokra, és egyáltalán, sikerül-e ezek bányászatát elfogadható módon megszervezni. Az olyan új technológiák, mint a nátriumion-akkumulátorok, szintén képesek lehetnek átformálni az elektromos járművek akkumulátorainak piacát, mivel a lítium és a kobalt helyett olcsóbb és nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló anyagokat tartalmaznak.
(A nyitóképen: mangángumók a Clarion-Clipperton-zónában az óceánfenéken.)