Nyitókép: Brothers91/Getty Images

Ha ez igaz, akkor az oroszok tényleg a spájzban lesznek

Infostart
2024. április 2. 06:38
A Mere nevű orosz diszkontlánc levélben közölte, hogy hamarosan Magyarországon is megkezdik a működésüket.

„Három éven belül 200 üzletben 700 millió eurós forgalmat szeretnénk elérni Magyarországon” – ez olvasható abban az emailben, amit a haszon.hu szerzett meg. A céget egyébként az orosz Lidlnek is nevezik.

A levelet egyébként az orosz diszkontlánc képviselői a potenciális üzleti partnereiknek küldték szét még február végén. A társaság ebben ambiciózus terveket vázol fel, így például

„az elkövetkező év” során 20 üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban.

A Mere nevű orosz kiskereskedelmi lánc legalább húsz országban vannak jelen, köztük több európai államban is. Egyebek mellett Romániában és Szerbiában is jelen vannak - írja az economx.hu.

A portál azt írta, hogy a Mere – akárcsak az Aldi vagy a Lidl – egy úgynevezett hard diszkontlánc, vagyis a portékáit rendkívül nyomott árakon kínálja vevőinek.