Nyitókép: Baac3nes/Getty Images

Agrárszakember: súlyos ára lehet a mostani enyhe időjárásnak

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. február 11. 14:52
Jelentős károkat okozhat a hazai agráriumban, ha a mostani tavaszi időjárás után hirtelen újra ismét a fagyni kezd. Az éghajlatváltozásra azonban már Magyarországon is felkészültek a szakemberek.

A jelenlegi, az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő komoly károkat okozhat a hazai növényvilágban, ha azt egy hirtelen lehűlés és fagy kíséri. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítói osztályának elnöke az InfoRádióban azt mondta, a fák jelenleg kényszernyugalmi időszakban vannak, és bár a nedvkeringést és a rügypattanást a hirtelen támadt meleg beindíthatja, félő, hogy hidegebb periódusok, sőt, erős fagyok is jöhetnek még. Akkor pedig rügykárosodással kell számolni.

Hozzátette, odafigyelnek az időjárásra, és időben jelezni fogják a problémát. Megjegyezte, hogy az utóbbi időben nagyon sok mediterrán nemesítésű gyümölcs került be az országba, amelyek nem bírják ezeket az időváltozásokat. Mint mondta, ha visszaállítják ezeket a fajtakísérleteket, akkor egy idő után meg lehet mondani, hogy Magyarországon mely fajok alkalmasak a termesztésre és milyen technológiákat kell alkalmazni a sikerhez.

A hazai tájnak megfelelő nemesítésű fajtákat kell alkalmazni, és ez is egy kis segítség lehet a klímaváltozás kezelésében.

Nem minden növény rendelkezik mély nyugalmi állapottal, ezek főként trópusi vagy szubtrópusi származásúak. Ezeket nagyobb veszély fenyegeti, hiszen egy ilyen meleg időszak után érkező fagy komoly pusztítást okozhat.

Orlóci László, a Füvészkert igazgatója elmondta az InfoRádióban: sokféle mélynyugalmi állapotú növény létezik. Azok, melyeknek rövid ez az állapota, ilyenkor megmozdulnak és a később érkező hidegtől károsodhatnak. Ám azok a fajták, amik hosszú mélynyugalmi állapotúak, ilyen korai melegeknél még meg sem mozdulnak, nem tapasztalható náluk semmilyen életjel. Elmagyarázta, ez a meleg még nem indította el bennük a nedvkeringést, és így nem is veszélyeztetettek a későbbi hideggel szemben.

A klímaváltozás hatására a hazai kertekből eltűnhetnek a tuják, miközben elterjedhetnek akár a pálmafák is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Komoly kárt okozhat a jelenlegi időjárás az agráriumban - Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és Beszállítói Osztályának elnöke – Orlóci László, a Füvészkert igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást