Nyitókép: Getty Images/ wera Rodsawang

Megvan a megegyezés, ennyivel nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Infostart
2023. november 16. 13:02
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. Átszabják majd a bérrendszert is a vásárlóerő megőrzése érdekében.

Megegyeztek abban, hogy a legkisebb keresetek összege valóban korábban, már idén decembertől megemelkedik.

  • A minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra,
  • a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024-ben is megkell őrizni a bérek reálértékét, ezért

minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Emellett tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket.

Az ülésen részt vevő Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter üdvözölte a döntést. Jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

A közlemény szerint a Magyar Szakszervezeti Szövetség – a tárcavezető értékelése szerint nyilvánvaló politikai okokból – a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá.

A tárcavezető kiemelte, hogy 2023 az inflációcsökkentés,2024 a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Czomba Sándor a megállapodásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást