Nyitókép: Pixabay.com

Máris itt a dízelkorszak vége az egyik nagy autómárkánál

Infostart
2023. szeptember 22. 05:15
Kizárólag tisztán elektromos autókat 2030-tól gyárt majd a cég, de előbb még egy másik mérföldkő következik.

Az európai autóeladások egyértelműen a dízelek gyorsuló hanyatlását mutatják. Az egykor az eladások több, mint felét adó meghajtás piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb adatai alapján idén augusztusban az EU, az Egyesült Királyság, valamint az ESZT országok piacain már csak 11,5 százalékos volt – Németországban 14,5, az Egyesült Királyságban 4,3, Franciaországban pedig 9 százalék volt az arányuk, csak a három legnagyobb autópiacot nézve.

A villanyautosok.hu most arról számolt be, hogy egy New York-i klímakonferencián a Volvo bejelentette,

2024 elején kivezeti a kínálatból a dízeleket, és hónapokon belül elkészül az utolsó ilyen motorral gyártott autójuk.

A cég tavaly jelentette be, hogy befejezte a belsőégésű motorok fejlesztését, 2022 novemberben az ezzel foglalkozó Aurobay nevű cégben lévő részesedésüket is eladták.

A Volvo - olyan cégek, mint a BYD, a Ford, a GM, a Jaguar Land Rover, a Lotus és a Mercedes-Benz mellett - egyike azon ismert autógyártóknak, amelyek az Accelerating to Zero (A2Z) csoport részeként 2021-ben aláírták Glasgow-ban azt a nyilatkozatot, amely kimondja, hogy 2035-re a legnagyobb autópiacokon, 2040-re pedig az egész világon csak zéró helyi kibocsátású autókat fognak forgalmazni. A svéd vállalat saját vállalása még ennél is tovább megy, és még szűkebb határidőt szabtak maguknak.