Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Varga Mihály: decemberre 7-8 százalék körül lesz a magyar infláció

Infostart
2023. július 21. 14:08
A pénzügyminiszter szerint egyelőre korai még lépéseket tenni a kiadások terén.

Magyarország inflációja decemberre 7-8 százalékra lassul a júniusi 20,1 százalékról, ami elősegíti a gazdaság fellendülését – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek nyilatkozva, amit a 24.hu szemlézett. A tárcavezető szerint egyelőre nincs szükség intézkedésekre a költségvetési hiány megfékezésére.

Varga Mihály közölte, hogy az infláció visszaszorítása is kulcsfontosságú az államháztartási hiány megfékezésében, miután megugrottak az energiatámogatások, a nyugdíj- és az adósságszolgálati költségek, így a pénzforgalmi alapú különbség június végére a cél mintegy 85 százalékára nőtt.

„Decemberre biztosan, de ha szerencsénk van, már novemberben 10 százalék alatt lesz az infláció. Azt tudom mondani, hogy decemberre 7-8 százalék körül lesz az infláció

– fogalmazott.

A pénzügyminiszter szerint ebben a régióban van annyi potenciál, hogy ha sikerül leküzdeni az energiahelyzetet és az inflációt, akkor „a közép-európai országok ismét az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdaságai lehetnek”.

A cikk megjegyzi, hogy évek óta tartó jelentős nyereség után a közelmúltban több jegybank is veszteségről számolt be a kamatok emelkedésével, köztük a Magyar Nemzeti Bank is, aminek októberben 18 százalékos, egynapos lekötésű rendkívüli betétet kellett bevezetnie, ami a legmagasabb az EU-ban a forint zuhanásának megtámasztására. A bank azóta 16 százalékra csökkentette a kamatot, de azt állítja, hogy a lazítás fokozatos lesz.

Varga Mihály szerint a stabil forint kulcsfontosságú ahhoz, hogy a gazdasági szereplők előre tervezhessenek, és az az elképzelés, hogy az export fellendítéséhez gyenge valutára van szükség, „a múlt fogalma”, ami egybecseng az MNB legutóbbi megjegyzéseivel.

„A mi problémánk az, amikor egy hét alatt 20 forintot gyengül a forint, 4 százalékkal, akkor senki nem tud tervezni”

– mondta.

„Ha a kamatok csökkennének, elméletileg elképzelhető, hogy az árfolyam gyengül (…) de ha a gazdaság más szegmensei javulnak” működhet a jegybanknak az a stratégiája, hogy év végéig 100 bázispontos lépésekben csökkenti a kamatokat, és 10 százalékra viszi az alapkamatot anélkül, hogy az árfolyam kilengéseket produkálna, stabil maradna” – magyarázta Varga Mihály a Reutersnek.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország hogyan viselné, ha az EU idén nem folyósítja a felfüggesztett uniós forrásokat, azt mondta, arra számít, hogy a helyreállítási források és a kohéziós források is beindulnak. „Bízom benne, hogy nem kell devizakötvény-kibocsátást készítenünk, így felgyorsulnak az uniós forrásokról szóló tárgyalások” – tette hozzá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy egyelőre korai még lépéseket tenni a kiadások terén „Szeptemberben lesz egy felülvizsgálat, és ha szükséges, a kormány intézkedéseket fog hozni. Szeretném érintetlenül hagyni a (3,9 százalékos) hiánycélt” – tette hozzá a miniszter, jelezve, hogy a kormány kitart a 2024-re kitűzött 2,9 százalékos hiánycél mellett is.

A fentiek érdekében a kormány 2024. január 1-jei hatállyal módosítja a jegybanktörvényt, hogy a bank veszteségeit ne kelljen a költségvetésből fedezni. „A kormány a tervezett változtatásokról hamarosan tárgyalni fog az Európai Központi Bankkal” – mondta Varga Mihály, aki szerint a negatív saját tőke megléte nem jelent veszélyt a jegybank működésére.