Nyitókép: MTI/EPA

Égető kérdés tisztázására Ankarába utazott Nagy István

Infostart
2023. július 11. 11:38
A magyar agrárminiszter a fekete-tengeri gabonaalkuról tárgyal török kollégájával Oroszország újabb negatív nyilatkozatainak tükrében.

Nagy István agrárminiszter Ankarába utazott, hogy török kollégájával, İbrahim Yumaklı-kal tárgyaljon, többek között a fekete-tengeri gabonamegállapodás meghosszabbításáról, illetve kiterjesztéséről – derül ki a tárcavezető közösségi oldalára feltöltött posztból.

A miniszter a bejegyzésben hozzátette, hogy az ukrán gabonadömpinggel szembenéző frontországok képviseletében vesz részt az egyeztetésen, délután pedig majd Vahit Kiriscivel, a Török Nagy Nemzetgyűlés Mezőgazdasági, Erdészeti és Faluügyi Bizottságának elnökével is tárgyal.

A VG emlékeztet, hogy az először tavaly júliusban megkötött egyezmény legutóbbi meghosszabbítása július 17-én jár le, és Moszkva immár sokadszor jelezte azt, hogy nem kívánja azt ismét kiterjeszteni. Bár az eddigiekben végül mindig sikerült egyezségre jutni, Moszkva most kifejezetten eltökéltnek tűnik az egyezség lezárása mellett, miután még az Orosz Mezőgazdasági Bank esetlegesen létrehozandó leányának visszaengedése a SWIFT banki kommunikációs hálózatba sem volt elegendő érv számára a szerződés meghosszabbítása mellett.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a tengeri szállítás ellehetetlenülésével párhuzamosan az ukrán gabona egyre inkább Kelet-Európa felé vette az irányt, kiváltva több ország gazdáinak a haragját. Az Európai Unió végül május 2-án engedélyezte 5 tagállamnak – Magyarország, Bulgária, Szlovákia, Lengyelország és Románia –, hogy megtiltsa az ukrán gabona értékesítését. Ezt a lehetőséget a múlt hónapban az Európai Bizottság szeptember 15-ig hosszabbította meg.

Frissítés: Meg kell hosszabbítani és ki kell terjeszteni az egy hét múlva lejáró fekete-tengeri gabonamegállapodást annak érdekében, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek ismét a hagyományos útvonalakon tudjanak eljutni a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - közölte az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárcavezető az Ibrahim Yumakli török mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel történt egyeztetés után. Magyarország továbbra is támogatja az európai uniós Szolidaritási Folyosó működését, amely az ukrán gabona szárazföldi szállítását hivatott segíteni. A korridor azonban nem tett eleget a várakozásoknak, és bebizonyosodott, hogy nem tudja kiváltani a fekete-tengeri úton történő szállítást. A nehézségek akkor oldódhatnak meg, ha az ukrán gabona ismét a hagyományos útvonalakon tud eljutni célországaiba, a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - tette hozzá.

A gabonamegállapodás tavaly júliusi létrejötte óta mintegy 1080, gabonával és egyéb élelmiszerrel megrakott hajó futott ki három ukrán kikötőből, több mint 30 millió tonna rakománnyal, amelynek 50 százaléka kukorica volt. A miniszter szerint történelmi a felelősség, mivel ha sikerül meghosszabbítani a megállapodást, valamint az eddigi három kikötőnél többet kivonni a blokád alól, az egyaránt szolgálná az érintett európai országok védelmét és a rászoruló fejlődő országok igényeinek kielégítését.

A választások utáni török gazdasági és belpolitikai helyzetről itt tudhat meg részleteket: