Nyitókép: Getty Images/Kinga Krzeminska

MNB: év végére érdemben 10 százalék alá csökkenhet az infláció

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. június 22. 15:08
Magyarországon és globálisan is inflációt csökkentő folyamatok indultak el. Itthon áprilisban már megindult az élelmiszerárak csökkenése, év végére pedig már 10 százalék alá kerülhet a fogyasztói árindex – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentésének bemutatásán.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentésének a bemutatásán a jegybank közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának igazgatója, Balatoni András kiemelte, hogy Magyarországon is mérséklődik a fogyasztói árindex.

"Elég határozottan tudjuk azt állítani, hogy érdemben 10 százalák alá csökkenhet az infláció az idei év végére"

– mondta az MNB igazgatója, és azt is elmondta, hogy a dezinfláció a legfőbb tényező a gazdaság növekedése szempontjából.

A jegybank várakozásai szerint pedig idén Magyarországon növekedni fog a gazdaság. "Az idei évben a a gazdasági növekedés pozitív tartományba fog maradni, még akkor is, ha nem lesz nagyon jelentős. Mi úgy látjuk, hogy 2023-ban 0 és 1,5 százalék között lehet" – tette hozzá Balatoni András.

A jegybanki vezető hangsúlyozta, hogy az inflációs fordulat alapja itthon és globálisan is az energia és a szállítási költségek mérséklődése. Magyarországon különösen magas volt az élelmiszerárak emelkedése. Mostanra azonban ezen a területen fordulat történt.

"Mind a KSH, mind pedig a mi saját online élelmiszer-árfelírásunk azt mutatja, hogy az élelmiszerárak áprilistól kezdve folyamatosan csökkennek Magyarországon"

- mondta el a jegybanki igazgató.

A jegybanki prognózis főbb elemeit már kedden ismertette az MNB. A 2023-as inflációs előrejelzés középértékét 0,25 százalékponttal megemelte 17,5 százalékra. A jövő évit pedig fél százalékponttal 4,5 százalékra növelte. Az idei 0 és 1,5 százalékos GDP várakozás mellett jövőre 3,5 százalékos, illetve 4,5 százalékos növekedéssel számol Magyarországon a jegybank.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MNB: év végére érdemben 10 százalék alá csökkenhet az infláció
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást