Nyitókép: Bence Bezeredy/Getty Images

Nagy Márton drasztikus intézkedést jelentett be

Infostart
2022. november 21. 12:59
Vége a nyerészkedésnek! - címmel jött a közlemény.

Az MNB szankciós infláció elleni kamatemelésével párhuzamosan egyes pénzügyi szereplők számára egyre vonzóbbá vált, hogy pénzüket kereskedelmi banki közvetítéssel jegybanki betétben tartsák. Ezzel a gazdaság olajozott működéséhez szükséges hitelezés és állampapír vásárlás helyett végső soron az állam által fizetett, akár 18 százalékos kamatot realizáltak, kockázatmentesen - idézi fel Nagy Márton közleménye. Hozzáteszi, hogy a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betéteseknek ez a hozam nem elérhető. Sőt, számukra a bankok 1 százalék alatti kamatot adnak a látra szóló- és folyószámlabetétek után, de a hosszabb távú betétek is mindössze 9-10 százalék körüli kamatot tesznek elérhetővé.

A gadzaságfejlesztési miniszter úgy fogalmazott, hogy egyes intézményi befektetők kihasználták a helyzetet, olyan jövedelemre tettek szert, amely a jelenlegi helyzetben nem indokolt. "E gyakorlatot meg kell szüntetni, a piaci torzulást ki kell javítani".

Ezért azt a döntést hozták, hogy 2023. március 31-ig, a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek

a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál.

A közlemény szerint mindez hozzájárul a hitelezés és állampapír forgalmazás zavartalanabb működéséhez, a források gazdaságba történő átirányításához.