Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kandrács Csaba elmagyarázta, miért változik az MNB-elnök helyettesítési rendje

InfoRádió
2022. november 17. 17:26
Pusztán technikai jellegű az a változtatás, amely szerint a csütörtöktől a Magyar Nemzeti Bank elnökét a rendeletek kiadásában első helyettesként Virág Barnabás alelnök helyettesíti – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.

Megjelent a Magyar Közlönyben Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a rendelet, amely alapján változik a jegybank elnökének rendelet kiadásában a helyettesítési sorrendje.

"Ez egy abszolút technikai módosítás, mert

előfordul, hogy a jegybankelnök vagy alelnökök közül akár egyszerre többen is külföldön tartózkodnak vagy bármilyen egyéb elfoglaltságuk van,

és akkor is meg kell teremteni, hogy mindig és mindenkor működőképes legyen a Magyar Nemzeti Bank felső vezetése is. Ez a döntéshez erről szól csak" – magyarázta Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Mint fogalmazott,

  • az eddigi szabályok szerint, ha a jegybankelnök akadályoztatva volt, akkor Patai Mihály alelnök volt az elsődleges helyettese, és ha ő is akadályozva volt, akkor következett Kandrács Csaba.
  • A módosítással Virág Barnabás alelnök is bekerült ebbe a rendszerbe, és mostantól Matolcsy György elnök után Virág Barnabás, majd Patai Mihály, majd pedig Kandrács Csaba helyettesíti azt a jegybanki vezetőt, aki éppen akadályoztatva van.

Az MNB alelnöke beszélt arról is, hogy a változtatás érdemben nem befolyásolja a Monetáris Tanács munkáját, amelyen kamatdöntő ülésen az elnök és a három alelnök, valamint öt külsős tag vesz részt.

"Eddig is úgy volt, hogy a Monetáris Tanács saját maga közül elnökhelyettest választott, és ez hagyományosan mindig is a monetáris politikáért felelős alelnök volt, tehát eddig is Virág Barnabás úr volt a Monetáris Tanácsban Matolcsy György elnök úr első számú helyettese" – jelentette ki Kandrács Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kandrács Csaba elmagyarázta, miért változik az MNB-elnök helyettesítési rendje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást