Nyitókép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Idén több milliárdot fizetett a biztosító a gazdáknak csak a növénykárokra

Infostart
2022. október 17. 16:15
Az idei, minden idők egyik legaszályosabb nyarát nemcsak a termelők, hanem a biztosítók is megszenvedték. Rekordszámú bejelentés érkezett a gazdáktól, melyek jelentős része a szárazsághoz kapcsolódott.

A veszteségeket elszenvedett gazdáknak október 31-ig van lehetőségük arra, hogy gyorsított eljárásban kérjék a kárrendezést – írja a Groupama Biztosító sajtóközleményében.

A biztosítóhoz idén rekordszámú, több mint 2600 bejelentés érkezett a gazdáktól, a károk 70 százaléka az aszályhoz, húsz százaléka a jégverésekhez kapcsolódott.

„A főleg az aszály és a jégverések okozta pusztítás mértékét jól mutatja, hogy

csak növénykárokra nagyságrendileg 9 milliárd forintot fizetünk ki idén,

amire szintén nem volt még példa." – mondta Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági igazgatója. Hozzátette: reméli, hogy ezután a gazdák nemcsak a jégkárra kötnek majd biztosítást.

Az OTP Agrár becslése szerint az idei aszály nyomán a terméskiesés meghaladja az ezer milliárd forintot.

A kár elsősorban az Alföldön és Közép-Dunántúlon keletkezett, és a kukorica mellett a többi őszi betakarítású növényt is érintette.

„Sajnos a klímaváltozás miatti szélsőséges időjárási viszontagságok nyomán ma már nem lehet pusztán a csapadékra hagyatkozni. A gazdák a következő évekre szárazságtűrőbb fajták kiválasztásával, az öntözés lehetőségét bővítő vízmegtartó gazdálkodás kialakításával és a hosszú távú fenntarthatóság érdekében növénybiztosítással készülhetnek” – hangsúlyozta Zsarnóci Csaba, az OTP Agrár főosztályvezetője.