Nyitókép: unsplash.com

Nagyra törő terveket dédelget az olasz luxusautó-gyártó

Infostart
2022. március 30. 06:11
A Maserati lesz az első olasz luxusautó-márka, amely 100 százalékban elektromos járműveket gyárt majd: a következő 3 évben minden modelljük elérhető lesz környezetbarát kivitelben, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínálnak majd. A márka történetének új fejezetét a chiphiány és a globális kihívások ellenére is erős 2021-es pénzügyi eredmények alapozzák meg, a tavalyi évben ugyanis közel 25 000 járművet adott át ügyfeleiknek világszerte, így értékesítési mutatói 41 százalékkal nőttek éves szinten.

A luxusautó-márka mellett többek között az Alfa Romeo, az Opel, a Lancia és a Peugeot brandeket is összefogó Stellantis Csoport néhány hete ismertette „Dare Forward 2030” nevet viselő stratégiáját, melynek jegyében a Maserati minden modelljét Olaszországban tervezik, fejlesztik és gyártják majd, illetve kizárólag elektromos meghajtású járműveket kínálnak a jövőben. Mindez egybevág a sportautó-márka innovatív és teljesítményorientált szemléletével. Az új elektrifikációs terveit a Stellantis az ügyféligényekkel összhangban alakította ki – olvasható a Masarati közleményében.

A cégcsoport célkitűzéseivel összhangban jelentette be a Maserati saját, Folgore (magyarul villám) nevet viselő elektrifikációs stratégiáját, mellyel minden piaci szegmensben új mércét kíván felállítani, mint az első luxusmárka, mely teljes portfólióját elérhetővé teszi környezetbarát kivitelben. 2025-ig minden Maserati modell megérkezik 100 százalékban elektromos változatban is,

2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínál majd a márka.

Az új GranTurismo lesz az első olyan autó a Maserati történetében, amely kizárólag elektromos megoldásokat alkalmaz. A modellt a Mirafiori gyártási központban készítik majd, és 2023-ban debütál a piacon. A klasszikus GranTurismo utódját a márka igazi ikonjának szánják, mely a Formula E-ből származó élvonalbeli műszaki megoldásokat, kiváló teljesítményt, kényelmet és eleganciát kínál az autózás szerelmeseinek – írják.

A napokban jelent meg a vadonatúj Grecale SUV – ennek elektromos változata is elérhető lesz már a jövő évben –, a Maserati Folgore kínálatát pedig az MC20 szupersportkocsi, az új Quattroporte sportlimuzin és a vadonatúj Levante SUV egészíti majd ki, hogy a szigonyos márka vonzó alternatívát kínálhasson a vásárlók új, környezettudatos generációjának.

Figyelemreméltó pénzügyi évet zártak

A márka megújulását és a teljes mértékben elektromos, Folgore termékvonal piaci bevezetését az autógyártásra kiható általános nehézségek ellenére is kiemelkedő 2021-es pénzügyi eredmények alapozzák meg. A Maserati napokban nyilvánosságra hozott tavalyi mérlege szerint ugyanis a luxusmárka 2,4 százalékkal növelte globális részesedését, ezen belül különösen két fontos piacon, Észak-Amerikában (2,9 százalék) és Kínában (2,7 százalék) tudta jelentősen növelni eladásait. 2021-ben a Maserati erőteljes, éves szinten 41 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el annak köszönhetően, hogy összesen 24 269 járművet adtak át ügyfeleinek világszerte. A korrigált működési eredmény (AOI) ráta 5,1 százalék, a nettó árbevétel pedig 2021 millió euró volt.